Íme, a világ legveszélyesebb útja: több száz autóbaleset történt évente a szakaszon
A Halál útjának is nevezik a veszélyes útszakaszt.
![A Halál útja Bolíviában](https://kep.index.hu/1/0/5051/50512/505122/50512235_3850973_76e8847ce14fed5160cb9d25db67b36f_wm.jpg)
Bolívia történelmének legnagyobb baleseteként tartják számon azt a tragédiát, amikor 1983 júliusában egy turistabusz gyanútlanul hajtott a meredek hegyoldalban kanyargó Yungas úton, majd egy szerencsétlen manővernél több mint száz utasával a szakadékba zuhant.
A Halál útjának is nevezett Észak-Yungas utat a világ legveszélyesebbjének tartják, mely több mint 60 kilométer hosszan vezet az azonos nevű megyében, összekötve a fővárost, La Pazt Coroico városával.
A hírhedt út azonban a 90-es évek óta kifejezetten nagy népszerűségnek örvend, ráadásul éppen veszélyessége miatt. Bár ma sokkal biztonságosabb vonallal váltották ki, hegyi kerékpárosok továbbra is előszeretettel keresik fel, és sajnos számukra is nagyon veszélyes a meredek sziklafalon vezető, szűk út.
A Halál útja Bolíviában
A Yungas út extrém körülmények között halad. Ahogy elhagyja a bolíviai fővárost, először 4-5 ezer méteres magasságba emelkedik, majd a végponthoz több ezer métert ereszkedik, közben átvág az amazonasi esőerdő területén is.
![GettyImages-1304845985](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5051/50512/505121/50512169_5d627dce8c6c857434c3638e6bb8f8dd_wm.jpg)
Magasan, meredek, kietlen sziklák fölött kanyarog az útvonal, ráadásul a környék adottságai helyenként nagyon szűk ösvény kialakítását tették csak lehetővé. A biztonsági intézkedések, így a védőkorlátok vagy az aszfaltozás hiánya mellett az időjárási körülmények sem kedveztek a biztonságnak, gyakori esők, por, sár még csúszósabbá és beláthatatlanabbá tette az utat.
Az út egyik érdekessége, hogy építése a Paraguay és Bolívia között dúló Nagy Chaco-háború idejében történt meg paraguayi hadifoglyok kényszermunkájával. Nem csoda, hogy gyakran a rabok átkának tartották a helyszínhez fűződő magas baleseti statisztikát.
![GettyImages-618451712](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5051/50512/505121/50512175_98d0575f93f20711de7e9e9f96c4b33d_wm.jpg)
A szakaszon egészen speciális előírások vonatkoznak a közlekedésre. A szabály szerint itt az országban egyedülálló módon bal oldali közlekedés van érvényben, hogy a lefelé haladó jobban fel tudja mérni a szakadék távolságát a kocsitól. További érdekesség, hogy a fentről lefelé közlekedő sofőrnek a szabály szerint nincs elsőbbsége, így kénytelen lassabban, meg-megállva haladni a biztonsága érdekében. Ennek ellenére a becslések szerint minden évben több száz baleset fűződött a helyszínhez, a szakadék szélén pedig egyre több kereszt emlékeztetett az itt elhunytakra.
A busztragédia után egyértelművé vált, hogy a helyzet tarthatatlan, az út felújítást igényel, melynek során leaszfaltozták, ahol lehetett, kibővítették, a legveszélyesebb, északi szakasz kiváltására pedig egy alternatív kerülőszakaszt építettek meg a 2000-es évek elejére. Itt biztonsági elemek, védőkorlát, megfelelő vízelvezetés, aszfaltos burkolat is biztosított a közlekedőknek.
![GettyImages-499536590](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/5051/50512/505121/50512179_d01d495308c6a51c341b9bccc3297b20_wm.jpg)
Noha az Észak-Yungas utat képes volt kiváltani az új útszakasz, a népszerűségéből keveset veszített, és éppen veszélyességében rejlik a sikerének titka. Az extrém kalandok kedvelői előszeretettel keresik fel a meredek falú, félelmetes, lejtős utat. Indulnak hivatalosan szervezett utak a bejárására, és a hegyi kerékpárosok körében is kedvelt célpont, sokakat az sem riaszt vissza, hogy a kétkerekűvel közlekedők körében sem ritkák itt az életveszélyes balesetek.
Nézz tovább! Nagyon extrém strandok
A világon számos strand van, ami a megszokottól merőben eltér, mégis imádják a fürdőzők. Nézz meg párat közülük!
30 méterrel a strandolók feje fölött szállnak el a repülők, mégis imádják a helyet: 10 furcsa strand a világból
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek: Getty Images Hungary.)
- veszélyes
- veszélyes út
- extrém
- bolívia
- dél-amerika
- út
- történelmi látnivalók
- életveszélyes
- világjáró
- Utazás
OLVASD EL EZT IS!
![Bettmeralp](https://kep.index.hu/1/0/2989/29890/298907/29890763_2294659_8be2f7e8cbbc764a511d9953356c7c57_wm.jpg)
- svájc
- környezetvédelem