Itt 500 éve nem emeltek az albérleti díjakon: a világ legrégebbi lakótelepén évi 300 forintért lehet lakást bérelni
Fuggerei nemcsak egy bájos kis településrész, hanem a világ egyik legolcsóbb lakótelepe is.
Minden településnek és városnak megvannak a maga szépségei és érdekességei, ez pedig különösen igaz a németországi Augsburgra, amely egy egészen különleges lakótelepet tudhat a magáénak.
Az albérletben élők számára a legtöbb esetben a lakbér jelenti a legnagyobb havi kiadást, ám Fuggereiben már ötszáz éve nem emelkedtek a bérleti díjak, így ez nemcsak a világ legrégebbi, még ma is lakott lakótelepe, hanem a legolcsóbb is.
Bájos kis lakótelep a nagyváros szívében
Fuggerei története egészen 1516-ig nyúlik vissza, amikor a német kereskedő és bankár, ifjabb Jakob Fugger egy olyan helyet szeretett volna létrehozni, ahol a rászoruló augsburgi családok elszállásolhatók. 1523-ra 52 ház épült, a következő években a terület különféle utcákkal, kis terekkel és templommal bővült. A kapuk éjszaka zárva voltak, így a Fuggerei a maga jogán nagyon hasonlított egy független, középkori kisvároshoz.
Az alapító azt is meghatározta, hogy milyen feltételekkel lehet a lakótelepre költözni: a bérleti díj évi egy rajnai gulden volt, ami ma 300 forintnak felel meg, valamint napi három imát el kellett mondani a Fuggerei tulajdonosaiért. A lakásigényléshez az is feltétel, hogy legalább két évet Augsburgban kell élni, katolikus hitűnek kell lenni, és igazolnia kell a lakóknak, hogy önhibájukon kívül szegényedtek el, adósság nélkül. Ezek a feltételek a mai napig változatlanok, ahogy a bérleti díj is, így ezek a világ egyik legolcsóbb lakóépületei.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A komplexumot 1880-ban és 1938-ban bővítették, ma már 67 házból áll, amelyeket 147 lakásra osztottak fel. Az egyik házat nem újították fel, mert a hagyományos, 16. századi, bajor középkori házak bemutatására szolgál. Az idők során a lakótelep háromszor megsérült, a legnehezebb időket a II. világháború idején élte át, amikor a 70%-a megsemmisült bombázások miatt. Minden alkalommal, amikor a komplexumot lebontották, ugyanolyan stílussal és hagyományok szerint építették újjá. Idővel a lakásokat felújították, hogy lépést tartsanak a korral, de a külső változatlan maradt.
Mozart dédapja is itt élt
Érdekesség, hogy a helynek a történelem során voltak olyan ismert lakói is, mint Mozart dédnagyapja, a kőműves Franz Mozart, aki 1681-től 1694-ben bekövetkezett haláláig volt lakója Fuggereinek. Ma egy tábla is őrzi az emlékét a lakótelepen. Sokáig szinte csak többgyermekes családok éltek itt, ma a legtöbb lakója nyugdíjas, akiknek kis pénzből kell gazdálkodniuk.
A legtöbb lakás 60 négyzetméter körüli, és saját bejárattal rendelkezik. A földszinti lakások szinte mindegyike kertes, az emeletiekhez tárolóhelyiség tartozik. Ahogy alapításának idején, úgy most is fallal van körülvéve, a kapukat pedig 22 órától hajnali 5 óráig éjjeliőrök zárják be. Ha a lakosok este tíz óra és éjfél között érnek haza, 0,50 eurót, ha pedig éjfél után, akkor 1 eurót kell fizetniük az őröknek. Fuggerei a turisták számára is nyitva áll, 5 eurós belépődíj ellenében nézhetik meg a világ legrégebbi lakótelepét, ami a helyiek számára közel ötévnyi bérleti díj.
Csipkerózsika kastélya gyönyörű a valóságban
A Neuschwanstein kastély és a mellette fekvő Füssen gyönyörű kis ékszerdobozai Európának.
Csipkerózsika kastélya gyönyörű a valóságban: hatalmas hegyek ölelik körbe a Neuschwansteint
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary)