Miért élnek szűz férfiként Észak-Albániában egyes nők? Már csak maroknyian vannak a burneshák
A döntés nemcsak kiváltságokkal, de súlyos lemondásokkal is járt.

burnesha
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Észak-Albánia hegyvidéki falvaiban, többnyire a világtól elvonultan élnek. Nadrágot hordanak, dohányoznak, szüzességi fogadalmat tettek, művelik a kis földjeiket. Már csak egy maroknyian lehetnek a burneshák, akik nőnek születtek, de a sors úgy hozta, hogy férfiként, gyakran teljesen egyedül élik le az életüket.

Bár a világ kíváncsian szemléli őket, a burneshák érthető módon általában nem szívesen nyilatkoznak az őket felkutató, messzi földről érkező riportereknek, akik kuriózumként tekintenek rájuk. A döntés, amit ezek a nők vagy a családtagjaik meghoztak, az ő szempontjukból racionális, jól átgondolt, és gyakran az egyedüli megoldás volt.

A nőket korlátozott jogok illették meg

A burneshákat esküdt vagy megrögzött szüzeknek is szokták nevezni. Lényegében olyan nőkről van szó, akik férfiként élik le az életüket, mindemellett pedig szüzességi fogadalmat is tesznek. A nagy múltú, mára már eltűnőfélben lévő hagyomány, amit a társadalmi berendezkedés hívott életre, nemcsak Albániában, hanem a Balkán-félsziget több területén jelen volt. Hagyományosan az esetek túlnyomó többségében nem a nemi identitás vagy a szexuális orientáció kérdése áll a háttérben.

Albániában a tradíció a Dukagjini-féle szokásjogi kánonként vagy Kanunként ismert szabályrendszerben gyökerezik. Ez a gyűjtemény Lekë Dukagjini 15. századi albán herceg, hadvezér nevéhez fűződik, tartalma a hegyekben helyenként még a 20. században is élt, a kommunista rezsim Enver Hoxha (Hodzsa) vezetésével próbálta visszaszorítani, de a rendszerváltást követően állítólag itt-ott ismét felbukkant. Legtöbbet vitatott eleme talán a gyilkosság vagy nagy horderejű sérelmek megtorlására szolgáló vérbosszú, ugyanakkor az is fontos, hogy a nők jogait, lehetőségeit is meghatározta.

A Kanun szerint a családban minden apai ágon öröklődik, a nő, miután férjhez megy, a férj családjához költözik, és tulajdonképpen a família tulajdonának tekintik. Olyan, teljesen hétköznapi dolgok tilosak a számára, mint a dohányzás, az óra- és a nadrághordás vagy a szavazás. Földet nem vásárolhat, és bizonyos munkaköröket nem tölthet be.

Mi vezetett a döntéshez?

A vérbosszú intézménye sok albán férfi, köztük családfő halálával járt, ám a kegyetlen gyakorlattól függetlenül is előfordulhatott, hogy egy családban nem született fiúgyermek, és a lányok közül valaki szülői nyomásra vagy önként vállalta, hogy férfiként éli tovább az életét, örökölve a vagyont, és ha kell, védelmezve a rokonait. A szakemberek szerint emellett talán hangsúlyosabbak voltak azok az esetek, amikor egy lány az előre elrendezett házasság elől menekült el így, esetleg a saját családtagjaival szeretett volna maradni, nem elhagyva a szülői házat, illetve a testvéreit. Ennél is kevesebb magyarázatra szorul, hogy sokan egyszerűen nagyobb szabadságra vágytak, mint amennyi a szokásjog alapján nőként megillette volna őket.

A National Geographicnak nyilatkozó burnesha nehéz, szenvedésekkel teli gyermekkorról számolt be. Édesapja akkor hunyt el, amikor az édesanyja vele volt várandós. Miután egyéves korában az anyja elhagyta, az apai nagyanyjával és a nagybátyjával nőtt fel. Felcseperedvén ő lett az egyetlen támaszuk, a családfenntartó. Ha férjhez ment volna, el kellett volna hagynia őket, hogy a férje házába költözzön. Amikor a nagybácsi egy távoli kórházba került, a nő, tekintve, hogy nem vezethetett autót, hosszú kilométereket gyalogolt és utazott férfiként öltözve, hogy meglátogassa őt. Harmincöt éves korára megelégelte a nehézségeket, amelyekkel nőként szembesült - így lett burnesha.

A The New York Times által megszólaltatott burnesha, Keqi saját motivációjáról mesélve elmondta, hogy édesapja vérbosszú áldozata lett, a kommunista rezsim ellen lázadó négy bátyját pedig bebörtönözték vagy kivégezték. Az egyetlen lehetőség, hogy támogassa édesanyját, valamint a sógornőit és a gyerekeiket, az volt, ha leteszi az esküt. Férfiként teljesen szabadon élhetett, a közeli ismerősökön, családtagokon túl nem is tudta senki, hogy igazából nem az. 

A cikk az ajánló után folytatódik

A döntés azonban nemcsak több szabadsággal, hanem más jellegű kötelezettségekkel és lemondásokkal, szüzességi fogadalommal is jár, ráadásul nem visszavonható. Azokat, akik megszegték az esküjüket, egykoron halálbüntetéssel is sújthatták. A burneshák külső megjelenésükben is új szerepüket hangsúlyozták, hosszú hajukat levágatták, szoknyájukat nadrágra cserélték, és gyakran a család fejévé, kenyérkeresőjévé léptek elő.

Változik a világ

A burneshák híre misszionáriusok, utazók, geográfusok, antropológusok, majd fotográfusok útján terjedt el a nagyvilágban. A 2000-es évek elején készült tudósítások már kevesebb mint száz, többnyire ötven év feletti albán elkötelezett szűzről szóltak. Hogy ma pontosan mennyien lehetnek, nem tudni. A riportereknek nyilatkozó nők általában arról számolnak be, hogy nem bánták meg döntésüket, bár az kétségtelenül nem csak pozitívumokat hozott a számukra. Tisztában vannak azzal is, hogy a világ változik, ma már Észak-Albániában is sokkal több jog illeti meg a nőket, jelentősen nőtt a lehetőségeik száma, így a hagyománynak napjainkban kisebb a létjogosultsága. Ahogy a Kanun szabályrendszere mind jelentéktelenebbé vált, úgy szorult háttérbe a burneshák tradíciója is.

Enver Hoxha betonbunkerei

Az Albániát több mint négy évtizeden át irányító sztálinista diktátor, Enver Hoxha (Hodzsa) már harminchat éve halott, de gombákhoz hasonlatos, komor hangulatot árasztó építményei még mindig országszerte uralják a tájat.

(Képek forrása: Getty Images Hungary.)

Ezt is szeretjük