8 elhanyagolt, lerobbant magyar kastély, amit gyönyörűen felújítottak: hamarosan látogathatók lesznek

Idén már megnyithatja kapuit több felújított magyar kastély.

Felújított magyar kastélyok
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az európai uniós és hazai forrásokból elindult Nemzeti Kastély és Nemzeti Várprogram hivatalosan az idei évvel véget ér, ám a legtöbb helyen még javában tartanak a felújítási munkálatok.

A műemlékek felújítási programja nemrégiben azzal került a híradásokba, hogy a támogatottak köre idén leszűkült, a keretösszeget pedig átcsoportosították, és a már megkezdett felújításokra fordítják inkább, van, amit kiemelt beruházássá is nyilvánítottak.

Felújított kastélyok

A gyönyörű kastélyainkat valóban nagy kár lenne veszni hagyni, noha a lépéssel a körmendi Batthyány-Strattmann-kastélyt parkolópályára tették, továbbá a várgesztesi, a cseszneki, az ónodi és a csókakői vár felújítása is csak álom marad egyelőre. Körbenéztünk, hogy állnak most a programban maradt kastélyok rekonstrukciós munkálatai, és mutatunk néhány építményt, ami várhatóan már ebben az évben látogatható lesz.

(Borító- és ajánlókép: Facebook/ Bajna, Sándor-Metternich-kastély hivatalos oldal .)

Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?

Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat. 

További részletek: feminaklub.hu/

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2025. január 7. 18 óra

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

Ezt is szeretjük