Ezek az utazási kedvezmények maradnának meg: a legújabb részletek

Így áll most a helyzet az utazási kedvezmények terén.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Völner Pál infrastruktúráért felelős államtitkár 2012. november 20-án jelezte az InfoRádió Aréna című műsorában, hogy nagymértékben változhat a közösségi közlekedés kedvezményrendszere, a jelenleg életben lévő 38 kedvezményből pedig csupán négyet tartanának meg jogszabályi szinten.

Nem véletlen, hogy a tervek nagy visszhangot keltettek, és kevesen vannak, akik egyetértenének velük. A kedvezményekkel kapcsolatos döntésig szerencsére még várni kell.

Ami eddig biztosnak tűnik

Az MTI információi szerint Giró-Szász András pénteken erősítette meg, hogy a kormány jogszabályi szinten négy társadalmi csoport kedvezményét őrzi meg biztosan: a 65 év felettiekét és a hat év alattiakét, valamint a fogyatékkal élőknek és kísérőiknek, továbbá a diákoknak járó kedvezményt.

Giró-Szász András rámutatott, ma Magyarországon mintegy hétmillióan jogosultak utazási kedvezményre, ez az arány pedig Európában is egyedülálló. Kifejtette, hogy a megmaradó négy csoporton kívül a többi kedvezménynél az Nemzeti Fejlesztési Minisztérium dolgozik azon, hogy átalakításuk hogyan illeszthető össze a Széll Kálmán-tervvel és a nemzetközi szervezetek elvárásaival.

Utóbbiakkal kapcsolatban nehezebb azonban a dolga, ugyanis azok még nem fogalmazták meg pontosan, milyen kéréseik vannak a tömegközlekedés racionalizálását érintően. Amint ezek egyértelművé válnak, a tárca is konkretizálni tudja elképzeléseit - tette hozzá a szóvivő.

Így spórolj a benzinen, a vonat- és buszjegyen!

Nézegess képeket!

Elolvasom

Újabb megszorítás a szegényebb rétegek felé

Sokan tiltakoznak azonban a tervek ellen. A Demokratikus Koalíció - DK - álláspontja szerint például a kormány tervei az utazási kedvezmények csökkentésére a társadalom szegényebb rétegei számára jelentenek újabb megszorítást. Szűcs Erika, a DK-ban politizáló független képviselő hangsúlyozta: ezzel a kormány megszüntetné a csoportoknak, a nagycsaládoknak, az ellátottaknak, az álláskeresőknek és az alkalmazásban állóknak eddig járó különböző mértékű utazási kedvezményeket.

A DK elutasítja a kedvezmények ilyen jellegű megnyirbálását, mert az szerintük nem veszi figyelembe az általános gazdasági, társadalmi állapotokat, csak a költségvetési bevételre koncentrál, és tovább sarcolja a társadalom szegényebb rétegét: a nyugdíjkorhatárt el nem ért időseket, a munkanélkülieket, a közalkalmazottakat, a nagycsaládosokat.

Az ellenzéki párt számára azért is elfogadhatatlan a számításaik szerint 20 milliárd forintos megtakarítás eredményező újabb megszorítás, mert közben a kormány százmilliárdokat költ felesleges vagy elhalasztható beruházásokra, például a budapesti Kossuth tér vagy a Várbazár felújítására, illetve labdarúgó-stadionok építésére.

Kép: MTI Fotó, Máthé Zoltán.

Ezt is szeretjük