10 ezer forintra is bírságolhatnak, ha ilyen helyre mész: már életbe is lépett a szabály
Vannak helyek, ahol ilyenkor tilos kirándulni.
Bármilyen csábítóak is az őszi erdők a kirándulások tekintetében, nem árt óvatosnak lenned, illetve előre tájékozódnod, az őszi időszakban ugyanis sok helyen fokozott vadászati tevékenység folyik, ami miatt korlátozzák bizonyos erdőterületek látogatását.
Amellett pedig, hogy az ott-tartózkodás akár életet vagy testi épséget is veszélyeztethet, az egyes erdőgazdálkodási munkák végzését is veszélyezteti vagy akadályozza, így nem véletlen, hogy az erdőrendészeti szabály megszegéséért bírságot is kiszabhatnak, amelynek összege 10 ezer forint is lehet.
Mit jelent a korlátozás?
A Vértesi Erdő Zrt. például szeptember 10-től egy hónapig, vagyis október 10-ig korlátozza az erdőterületek látogatását a Vértesben és a Gerecsében a vadászbalesetek és a vad-gépjármű ütközések elkerülése érdekében.
Ezen időszak alatt délután négy órától másnap reggel kilenc óráig tilos az erdőben tartózkodni - a parkerdők, az arborétumok és az Országos Kék Túra útvonalának kivételével.
A korlátozás ebben az esetben főként a Vértes középső részét érinti Fejér és Komárom-Esztergom megyében, a Pusztavám, Csákvár, Oroszlány és Szárliget által határolt térségben.
100 ezres bírságot kaphatsz, ha hozzáérsz: erre nagyon figyelj idén ősszel!
Nézegess képeket!
ElolvasomEz persze csak egy terület a sok közül, vannak például helyek, ahol csak szeptember végéig tart a korlátozás, míg máshol novemberre is átnyúlik. A megfelelő tájékozódás érdekében érdemes felkeresned az adott úti cél tekintetében illetékes önkormányzatot, illetve erdészeti igazgatóságot.
Általában ezek honlapján is találsz információt, de a tilalomra a turistautak, illetve a fő közlekedési útvonalak bevezető szakaszain általában táblákkal is felhívják a figyelmet.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
OLVASD EL EZT IS!
- nagy-britannia
- régészet