Megkövült emberi maradványokat találtak a szakadékban

Az olduvai leletek titka

A felfedezett emberi maradványok igazi szenzációnak számítanak.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A föld leghíresebb szurdokában, az Olduvai-szakadékban a hetvenes években olyan régészeti leleteket találtak, melyek egészen új megvilágításba helyezték az ősemberekkel kapcsolatos általános ismereteket.

Az Olduvai-szakadék
Nagyon meredek

Az emberiség bölcsőjének nevezett szakadékban feltárt leletek a mai napig úttörőnek számítanak a maguk nemében, nem csoda, hogy turisták ezreit vonzzák.

Korai emberi maradványok

Tanzánia északi részén, a Ngorongoro-kráter és a Serengeti Nemzeti Park között található az Olduvai-szakadék, mely helyenként a kilencven méteres mélységet is eléri. A 45 kilométeren át húzódó kanyon megjelenéséért egy földrengés a felelős, mely szó szerint kettétépte a talajt. Ám pontosan ennek a természeti csapásnak köszönhető, hogy a híres hominida-lelet feltárásra kerülhetett.

Mary Leakey antropológus az '50-es években kezdett kutatni ezen a területen, ahol rátalált az Australopithecus-ra, egy 1,8 millió éves, fosszilizálódott hominidára - Zinjnek nevezte el -, mely bizonyítja, hogy korai őseink már 3,8 millió évvel ezelőtt felegyenesedve jártak. Az Olduvai-szakadék vulkáni kőzetrétegei megőrizték a megkövült emberi maradványokat. A kutatás igazi szenzációként robbant be a köztudatba már 36 éve, de azóta is folynak a vizsgálatok a kihalt területen.

Darwinnak igaza volt?

Louis és Mary Leakey már az '50-es évektől kezdve kutatott Afrika ezen vidékén. Voltak kisebb felfedezéseik, eszközöket, szerszámokat találtak, de az áttörést az 1952-es feltárás hozta meg.

A világ legszebb nemzeti parkjai

Nézegess képeket!

Elolvasom

A házaspár olyan helyre bukkant, mely hajdanán mocsaras terület volt: az itt csapdába esett állatokat lemészárolták. Louis, aki köztudottan szórakozott professzor volt, innentől kezdve teljesen megszállott lett, éjjel-nappal kutatta az ősemberek titkait. Az élet azonban mégis úgy hozta, hogy nem ő, hanem a felesége találta meg azt, ami egy életre bevéste a nevüket a történelembe.

1959-ben Mary rábukkant egy emberi test maradványaira. Zinj-nek, azaz drága fiunknak keresztelte a leletet, mely felkeltette a National Geographic Society elnökének a figyelmét, aki úgy döntött, érdemes anyagilag támogatni a Leakey házaspár munkáját.

Zinj koponyája és csontjai
A Leakey házaspár
A közeli Serengeti Nemzeti Park csodás állatvilága

Egy évre rá kiderült, hogy a lelet közel 1,8 millió éves, ami megdöbbenést váltott ki szakmai körökben. Louis már korábban azt állította, hogy Zinj önálló faj volt, de ez valóban megerősítette a feltételezését, illetve azt, hogy Darwinnak igaza volt evolúciós elméletével.

Újabb szenzáció

Amikor 1976-ban Mary Leakey felkérte Peter Jones-t, hogy dolgozzon vele Olduvaiban, Jones segített azonosítani a különféle kőeszközök lehetséges alkalmazási területeit, és végül felfedezte a híres laetoli lábnyomokat, ezek igazolták, hogy őseink már 3,8 millió évvel ezelőtt is felegyenesedve jártak.

Az Olduvai-szakadék számos olyan régészeti lelőhelyet magában foglal, ahonnan rengeteg fosszília, kőeszköz és korai településmaradvány került elő. Ezek egy részét a helyi múzeumban lehet megtekinteni.

Nem mindennapi terület a szakadék

Az Olduvai-szakadék egy füves pusztaságon, a Ngorongoro Természetvédelmi Területen, a Ngorongoro-krátertől húsz kilométernyire nyugatra, azaz gépkocsival alig egyórányi útra húzódik. A fosszíliák mellett három olyan madárfaj is él itt, mely ebben a térségben sehol máshol nem található meg: a pirosfülű pillangópinty, a kékhasú gránátpinty és a bajszikafélék közé tartozó Trachyplwnus erythrocephalus. Olduvaiba látogatva érdemes felfedezni a közeli Serengeti Nemzeti Parkot és a Ngorongoro Természetvédelmi Területet is.

Képek: ryinyvan.blog.com; hu.wikipedia.org, Louis Leakey szócikk, Durova; leakeyfoundation.org; commons.wikimedia.org, Olduvai Gorge szócikk, Молли.

Cikkünk megírásában az 501 kihagyhatatlan látnivaló a világ minden tájáról című könyv segített.

Az 501 kihagyhatatlan látnivaló nélkülözhetetlen forrás a következő úti céljukat kereső lelkes utazók számára, és általában mindazoknak, akik új tájak és idegen kultúrák megismerésére vágynak. Ez az 501 hely csupán válogatás a bolygónkon fellelhető sok ezernyi csodálatos és érdekes látnivaló közül.

Kiadja az Alexandra Kiadó.
Ára 5099 forint.
A könyvet itt rendelheted meg.

Érdekelnek a hasonló helyek?

Ezt is szeretjük