
Hová lett hirtelen 2000 ember? Még a sírokból is eltűnt mindenki Anjikuninál
Az inuit falu kísérteties környéke máig vonzza a rejtélyek kalandorait.

Már az is képes híressé, illetve hírhedtté tenni egy helyet, ha egyetlen ember tűnik el onnan rejtélyes körülmények között, nem beszélve arról, ha kétezer lakosnak veszik nyoma, közöttük férfiaknak, nőknek és gyermekeknek.




A kanadai Anjikuni-tó partjainál található, egykori inuit település esetében épp ez történt, az okokra pedig azóta sem sikerült rájönniük a kutatóknak. A rejtély, nem utolsósorban pedig a páratlan természeti környezet miatt azonban egyre kedveltebb úti célnak számít a környék.
Mindenki eltűnt
1930 novemberében egy Joe Labelle nevű férfi kereste fel az inuit falut, melynek lakói mindig is barátságosan bántak az itt áthaladó és megszálló prémvadászokkal.
Az átutazó azonban megdöbbent, mikor átlépte a település határait: az egykor békés kis halászfalu vendégszerető lakói helyett az elhagyott utcák kísérteties látványa fogadta, a házakban pedig egy lelket sem talált, annak ellenére, hogy volt olyan tűzhely, ahol parazsat is látott.
Labelle értesítette a hatóságokat, amelyek nem sokkal később megkezdték a nyomozást, és számtalan furcsaságra bukkantak.
Nem találtak például lábnyomokat, miközben átkutatták a falut, az itt élők kutyáinak pedig csupán a holttesteire bukkantak rá - az állatok éhen haltak, miközben a kunyhókban minden ital és étel érintetlenül maradt.
A legbizarrabb adalék azonban a történethez az inuitok sírjainak esete volt: a felmenők sírjai is üresen álltak, holott a rajtuk fekvő kövek első ránézésre érintetlennek tűntek.
-
Fehéren ragyogó Swarovski® kristályos ékszerszett11 090 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Fehér Swarovski® kristályos pillangó alakú nyaklánc9 390 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló csepp alakú ezüst foglalatban11 900 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Ezüst angyalszárny medál cirkónia kristályokkal8 900 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
Vannak turisták, akik elég bátrak
A történetet 1930. november 27-én vetette papírra először egy Emett E. Kelleher nevű újságíró, a nyomozás azonban az okokat illetően azóta sem hozott sikert. A történteket többen magyarázták egyszerű elvándorlással, azonban a szakértők ezt nem tartották túl valószínűnek.
A legkedveltebb összeesküvés-elméletek máig a földönkívüliekhez kötik a furcsa eltűnéseket, amelyek miatt a rejtélyes esetek szerelmesei épp olyan előszeretettel keresik fel a helyet, mint az érintetlen természet rajongói.
A Kazan-folyó környékének tóvidékére több irodával is el lehet jutni - népszerűek például a kenutúrák -, vannak azonban olyan kanadai utazásszervezők, amelyek speciálisan ide és emiatt vezetnek túrákat.
Képek: www.environmentalgraffiti.com.
Szerinted mi történt a lakókkal?
OLVASD EL EZT IS!

- város
- hegyvidék
A város, ahonnan rendszeresen tűnnek el emberek

- ázsia
- nagy-britannia
10 tiltott hely a világon, ahová nem engednek turistákat: tudd meg, miért

- oroszország
- tragédia