Félelmetes arc látható a Duna fölött: nézd meg a képet!
Különös látvány fogadja azt, aki a Vaskapu-szoros ezen részéhez látogat.
A Déli-Kárpátokat, illetve a Szerb-érchegységet elválasztó, 134 kilométer hosszú Vaskapu-szoros folyami szurdokvölgye Európa egyik legvadregényesebb táját jelenti, melyet önmagában is festői látványa mellett olyan látnivalók tesznek még felejthetetlenebbé, mint a régi jelzőállomások, a Veterani-barlang, Galambóc várának romja vagy épp a római birodalom hadiútépítésének emléket állító Traianus táblája.
Utóbbival szemben található a Románia és Szerbia határán húzódó, több szakaszból álló szoros egyik legfurcsább nevezetessége is, Decebál, a dák király sziklába faragott képmása, mely annak ellenére, hogy lassan ikonikus látnivalója a Vaskapu környékének, és sokan azt hiszik róla, régi időkre visszanyúló alkotás, tulajdonképpen csak néhány éve látható a sziklafalon.
A legnagyobb kőbe faragott szobor Európában
A 40 méter magas és 25 méter széles szobor, amely méretekkel ez jelenti a legnagyobb kőbe faragott szobrot egész Európában, a hírhedt milliárdos, Iosif Constantin Drăgan nevéhez köthető, ő finanszírozta ugyanis a nagyszabású munkálatokat, melyek 1994 és 2004 között folytak 12 alpinista szobrász közreműködésével. Az első hat évben dinamitos robbantásokkal alakították ki nagy vonalakban a formát, majd több évbe telt, míg kidolgozták a részleteket is.
Míg Traianus táblája a római hódításoknak állít emléket, ellenfele, Decebál szobra az utolsó dák királynak, aki haláláig harcolt a rómaiakkal szemben, végül pedig inkább saját kardjába dőlt, minthogy a rómaiak foglya legyen.
Üldözői végül levágott fejét küldték el Traianusnak, melyet Rómában tettek közszemlére. A Decebál-szobor megtekintése ma része szinte minden Vaskapu-szorosba vezető hajóútnak.
Képek: wikipedia.org, indafoto.hu / Elvira.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció