Ma már csak így lehet felszállni a buszokra: sokan megszegik a kormány rendelkezését

Rendelet írja elő a felszállási sorrendet.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

2012 nyarán nagy vihart kavart, amikor a kormány bejelentette, milyen változások lépnek életbe az autóbuszos személyszállításról szóló új rendelet alapján 2013 márciusától, ez ugyanis konkrétan szabályozza, hogy az utasok milyen sorrendben szállhatnak fel a távolsági buszokra, vagyis milyen sorrendben engedi fel őket a sofőr.

A gyakorlatban azonban nem feltétlenül valósul meg az előírt szabályozás, részben amiatt, hogy az utasok sincsenek pontosan tisztában a jogaikkal.

Ezt írja elő a kormányrendelet

A kormányrendelet szerint, mely azóta hatályossá vált, az országos távolsági járatokra elsőként kell felengedni az előre megváltott jeggyel és helyjeggyel rendelkezőket, utánuk következnek a nagyobb távolságra utazók, majd a fogyatékkal élők, a kismamák, a kisgyermekesek, végül pedig a bérlettel rendelkezők. Azonos elbírálás alá eső utasok esetében az érkezési sorrend számít.

A regionális buszokon kissé eltérő a szabályozás, itt is elsőként szállhatnak fel az előre váltott menetjeggyel rendelkezők, de az elsők közé kerültek a bérlettel vagy más utazási okmánnyal rendelkezők is.

A fogyatékkal élők, a csökkent mozgásképességűek és a kisgyermekesek viszont hátrébb kerültek - elsőbbséget élveznek azonban minden autóbuszon, ahol található olyan berendezés, mely az ő fel- és leszállásukat könnyíti meg. Helyi személyszállítás esetén az érkezés sorrendje a mérvadó.

Sokan igazságtalannak tartották, hogy a bérletesek országos járat esetén háttérbe szorulnak, míg mások a kisgyermekesek, kismamák és mozgássérültek pártján állva arra hívták fel a figyelmet, hogy számukra a rendelet hátrányt jelent, korábban ugyanis mindenkor elsőbbséget élveztek. A kormány, reagálva a kifogásokra, közleményben említette, hogy a pontosított szabályozás kizárólag rendkívüli esetekben lép életbe, például, ha kedvezőtlen időjárási körülmények vagy baleset miatt egy járat kimarad, és több autóbusz elindításával oldják meg a helyzetet.

7 utazási kedvezmény, amit lehet, hogy nem ismersz: pedig neked is járhat!

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ez olvasható a Volán honlapján

Bár a kormányrendelet érvényben van, a Volán honlapján még olvashatók a korábbi utazási feltételek is, értesítésük szerint ugyanis a 2012-es törvény alapján elkészített új üzletszabályzatok hatósági jóváhagyása folyamatos, azoknál a Volán-társaságoknál azonban, ahol ez még nem történt meg, a következők az irányadók.

A távolsági, országos, regionális és elővárosi forgalomban elsőként szállnak fel, akik a járatra helyüket előzetesen biztosították, majd, akik az utazáshoz szükséges igazolvánnyal - bérlettel - vagy előre váltott jeggyel rendelkeznek, illetve díjtalan utazásra jogosultak, utánuk következnek, akik nagyobb távolságra utaznak, a kisgyermekkel utazók, vakok, terhes anyák, mozgássérültek részére viszont elsőbbséget biztosítanak.

Így spórolj a benzinen, a vonat- és buszjegyen!

Nézegess képeket!

Elolvasom

Mi a tapasztalat a gyakorlatban?

Lehet vitatkozni azon, hogy mi lenne a legigazságosabb megoldás, addig azonban, míg a szabályozással nincsenek pontosan tisztában az utasok, illetve a sofőrök sem figyelnek rá kellőképpen, kissé feleslegesnek tűnik. Tapasztalataink szerint ritkán fordul elő az előírás maradéktalan érvényesítése, jellemzőbb, hogy az utasok érkezési sorrend alapján szállnak fel a buszra, vagy éppen aszerint, ki tud jobban helyezkedni a sornak nem mindig nevezhető tömegben. Bár azt a legtöbbször tapasztaljuk, hogy a sofőr rákérdez, kinek van előre foglalt helye, ez nem általános.

Az anyaság kihívásai cukormáz nélkül

A Femina Klub júniusi vendége Ráskó Eszter humorista lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között az anyaság és a nőiség kihívásairól beszélget. Vajon létezik-e recept a gyerekneveléshez? Miért olyan káros a tökéletes anya mítosza? Hogyan lehet az önazonosság és az önfelvállalás révén a nőknek felvértezni magukat a 21. századi normákkal szemben?

További részletek: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2024. június 3. 18 óra

Helyszín: Thália Színház

Promóció

Nehéz továbbá felszállni egy buszra, ha a tömeg nem engedi előrejutni a távolabbra utazókat, miután a sofőr a vezetőszékből kikiáltva jelzi, kik szállhatnak fel korábban. Nekik sincs persze könnyű dolguk, a cél a megfelelő utazási kultúra kialakítása lenne, mely részben azonban a felvilágosítástól is függ. Míg ugyanis az utasok nincsenek tisztában azzal, hogy a sorrendet szabályok írják elő, könnyen érezhetik igazságtalannak, ha egy később érkező előbb szállhat fel. Szerencsére számtalan pozitív élmény és példa is akad, azt például szinte soha nem tapasztaltuk, hogy kismamákat vagy épp fogyatékkal élőket ne engedne előre bárki, függetlenül az előírásoktól.

Ezt is szeretjük