3 büntetőpont jár érte, mégis sokan nem tartják be ezt a 4 KRESZ-szabályt
Sokan vétenek aprónak tűnő hibákat a KRESZ-ben, pedig büntetőpont is járhatna értük.
A közúti közlekedés szabályairól szóló (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet, ismertebb nevén a KRESZ rendelkezéseinek betartása nem pusztán a hatóságok vesszőparipája, a szabályok áthágása pillanatok alatt balesetveszélyes szituációt idézhet elő.
A mindennapokban mégis sokszor tűnik úgy, hogy az utakon nem mindenki tartja be maradéktalanul a szabályokat. Ezzel nemcsak veszélyezteti a saját és más közlekedők épségét, de komoly közlekedési bírságot is kaphat az illető.
Büntetőpontok a pénzbírság mellé
A szabályszegők sokszor elfeledkeznek arról, hogy nem a pénzbírság az egyedüli következmény tetteikért. A hatályos szabályok értelmében 18 büntetőpont után fél évre bevonják a jogosítványt, ilyenkor az utánképzést is el kell végezni.
A büntetőpontok ráadásul nem is csak a súlyos szabályszegésekért járhatnak, bizony az apróbbnak tűnő, ám ugyancsak balesetveszélyes vétségekkel is össze lehet gyűjteni a pontokat. Hárompontos büntetés többféle hibáért is járhat.
Irányjelzés nélküli kanyarodás
Az irányjelzés szabályainak megszegéséért hivatalosan három büntetőpont járhat, ezért érdemes komolyan venni az indexelést. Az irányjelzést a KRESZ szerint az irányváltoztatás előtt kellő időben kell megkezdeni, és annak befejezéséig folyamatosan, jól láthatóan kell történnie, körforgalomból kitérve is.
A szabályzat azt is tartalmazza, hogy az indexet a kötelező eseteken felül egyéb esetben, tájékoztatásképpen is lehet használni, például kanyarodó főúton való továbbhaladás esetén, ám megtévesztőnek nem szabad lennie.
A gyermekülés hiánya is hiba
A megfelelő gyermekbiztonsági rendszer elmaradása is három büntetőpontot vonhat maga után. A KRESZ idevonatkozó pontja szerint a 150 centiméternél alacsonyabb gyermek csak a testméretéhez és testsúlyához igazodó kialakítású gyermekbiztonsági rendszerben rögzítve szállítható.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
135 centiméter magasság és hároméves kor alatt kötelező a gyermekülés használata, a gyermeküléshez tartozó pántokkal is rögzítve a gyereket.
Mobilozás vezetés közben
Szomorú, hogy milyen gyakran látni az utakon olyat, aki mobilozik vezetés közben, hiszen gyakran nagyon súlyos baleseteket okoz az ebből eredő figyelmetlenség és rossz reakció. Ehhez képest még kevésnek is tűnik a három büntetőpont szabályszegés esetén.
A menet közben kézben tartott mobil használatának nemcsak a telefonálás, üzenetírás minősül, de fontos tudni, hogy még az is, ha az autó mozgása közben kinyomja az illető a beérkező hívást, zeneszámot vált, vagy a navigációs alkalmazásában keres valamit. Csakis akkor szabad a mobiltelefont használni, ha piros lámpánál vagy dugóban áll az autó, bármiféle mozgás közben már tilos.
A biztonsági öv hiánya
A biztonsági öv használata nélküli közlekedés 3 vagy 5 büntetőpontot is jelenthet attól függően, hogy az eset hol történt meg. Lakott területen belüli és kívüli utakon vétség esetén kiszabható a 3 pont, autóúton és autópályán ez 5-re módosul, természetesen ez esetben a bírság összege is magasabb: míg előbbi esetben 10 ezer, utóbbinál 20 ezer forint a büntetés.
Gyors KRESZ-kvíz
Aki egyszer jogosítványt szerzett, annak ismernie kell a szabályokat. De vajon mindenkinek hibátlan lenne most egy KRESZ-teszt?
(Képek: Getty Images Hungary.)
OLVASD EL EZT IS!
- rendőrség
- ellenőrzés