Föld alatti ház Budapesten: te jártál már a különös barlanglakásban?

A Veréb utcai barlanglakásokban több nemzedék is felnőtt.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Ha azt hallod, szegénynegyed, valószínűleg neked is valamilyen külföldi kép ugrik be elsőként, pedig a főváros történetében is sok ember akadt, aki ínségben töltötte élete nagy részét.

Az egyik rekonstruált barlanglakás ma látogatható

A Veréb utcai barlanglakásokban például több nemzedék is felnőtt. Te jártál már ilyenben?

Első korszak

A barlanglakások kialakítása két időszakra osztható. Az első korszak kezdetére vonatkozóan semmilyen adat nem maradt fent. A hegyoldalba épített házaknak csak az oldalfalait építették meg, a középső tereket szabadon hagyták.

József nádor emlékirataiból csupán annyi derül ki, hogy ezekben az időkben negyven ház állt az utcában, más írásos emlék nem maradt az otthonokról.

Fél évszázad alatt azonban jócskán megnőtt a barlanglakások száma, az ekkori adatok szerint már 120 ház állt, ám az 1800-as évek közepén az állandó hegyomlások veszélye miatt ezek az otthonok szép lassan kiürültek.

Ezzel az első korszak lezárult a barlanglakások történetében.

18 szintes város található a föld alatt: 20 ezren éltek benne

Nézegess képeket!

Elolvasom

Második korszak

Az 1800-as évek második felében a kapitalista fejlődésnek köszönhetően a főváros hihetetlen mértékben gyarapodott. Az emberek elszállásolásához új otthonokra volt szükség, ezekhez azonban építőanyagot kellett előállítani, ezért a budai hegyoldal kőanyagát is bányászni kezdték.

Néhány éven belül az újságok olyan gödrökről számoltak be a bányák helyén, melyekre ajtók és ablakok kerültek. Körülbelül ekkorra tehető a Veréb utcai barlanglakások sorának, azaz a barlanggócoknak a megépülése is - itt egy udvarban több lakást is felhúztak.

7 titokzatos föld alatti hely Magyarországon

Nézegess képeket!

Elolvasom

Mivel a barlanglakások lényegesen olcsóbbak voltak, mint más otthonok, ráadásul a vidékről érkező emberek a családi házhoz voltak szokva, az ilyenfajta otthonok száma rohamos mértékben növekedett. A 20. század elejére a barlanglakások már egyfajta nevezetességnek számítottak, természetesen a szó legmostohább értelmében, hiszen ezek az otthonok egyértelműen a szegénynegyedeket jelölték.

Szegénység Budapesten

Annak ellenére, hogy a Veréb utcai igen híres, nem ez volt az egyetlen szegénynegyed a fővárosban. Például a Mária Valéria-telepen, a ferencvárosi kiserdő környékén, illetve a Váci úton is számos ember élt nagy szegénységben.

Megrázó képeken a magyar emberek nyomora: hírhedt volt a lakótelep

Nézegess képeket!

Elolvasom

Ugyanakkor a Budafokon található, Veréb utcai barlanglakás az egyetlen, ami az utókor számára bemutatja, milyen is volt egy ilyen otthon a 18-19. században. A kiállítást özvegy Tóth Győzőné egykori otthonában rendezte be a Budapesti Történeti Múzeum, hogy bemutassák a fővárosi társadalomtörténetnek ezt a meghatározó szeletét.

Még több furcsa magyar hely:

A látogatókat a Veréb utca 2-4. szám alatt várják, a megtekintéshez azonban előzetes bejelentkezés szükséges. További információt itt találsz.

Ezt is szeretjük