Ahol a Földnek szarva nőtt

Dél-Amerika lenyűgöző tájai számtalan érdekességet és látványosságot rejtenek, melyek közül is az egyik legizgalmasabb a patagóniai sivatag határán látható sziklák csoportja, melyeket megpillantva az utazónak olyan érzése támad, itt valóban szarva nőtt a földnek. Nem véletlen, hogy sok kalandort és írót is megihlettek a függőleges csúcsok

Ihletet adó, megdöbbentő táj

Az Andok déli lábánál, a patagóniai síkság határán két lenyűgöző hegyorom mered a magasba, szürkésrózsaszín gránitjuk feje búbján palasapka feketéllik. Ez a két különös, mintegy 2500 méter magas szikla a Paine-szarvak nevet viseli, és a Dél-Chilében található Paine-masszívumhoz tartozik. A hegységet egy római katolikus pap, az 1945-ben Patagóniában járt Agostini atya tornyokkal, fiatornyokkal és merészen magasba ívelő, roppant szarvakkal koronázott, bevehetetlen erődként írta le.

The Flight of the Condor - A kondor röpte - című művében Michael Andrews 1982-ben így emlékezett: „Míg élek, nem felejtem el azokat a függőleges tornyokat, a fény ragyogását, a szél tombolását és a virágözönt.”

Üzenet a föld mélyéből

A gránittömbök az Andok mentén húzódó vulkánláncolat termékei. Még a föld alatt szilárdultak meg, és ugyancsak föld alatti rengések hozták őket felszínre: áttörték a felszín kérgét, melyet az a pala alkotott, mely ma a csúcsokat koronázza. A szarvak hajlatait és a szirtek falait gleccserek formálták, és a gleccserek megolvadt jegéből képződtek a környék tavai.

Azt senki sem tudja biztosan, hogy a hegyormoknak nevet adó Paine név honnan származik. Egyesek szerint a szó az azóta kiveszett tehuelcse nép nyelvén azt jelentette, rózsaszín, mások úgy vélik, egy helybéli telepest hívtak így.

A múlt század ötvenes éveiig csak kevesen látogattak el ide, és a viharoktól és a Csendes-óceán felől érkező heves nyugati szelektől ostromolt csúcsokat senki sem mászta meg. 1958-ban azután a Guido Monzino vezette olasz expedíció meghódította a Paine-szirtek közül a legészakibbat, 1963-ban pedig két brit hegymászó, Chris Bonington és Don Whillans feljutott a legmagasabb és legfélelmetesebbnek mondott középső szirtre is.

Félelmetes, vörös szirtek

A hegyvidéknek azonban nem ezek a szarvak az egyedüli ékességei. Tőlük nem messze emelkednek a meredek falú Paine-szirtek.

Az 1879-ben Patagóniában járt brit utazó, Lady Florence Dixie a sűrű erdővel borított hegyek háttere előtt három magas, vöröses árnyalatú csúcsot látott.

A 19. századi híres utazó Punta Arenas-ból indult el lóháton arra a 400 kilométeres vándorútra, melynek során megpillantotta a Paine-szirteket.

A kis csapatot az úton felhőszakadások és tomboló szelek kísérték, átéltek egy földrengést, élelmük a lámához hasonlatos guanakók és a struccforma nanduk húsa volt, desszertjük pedig a sóskafa bogyója.

De a három, vöröses színű sziklaszirt látványa minden nehézségért kárpótolta őket. „Fehér gleccsereik - írta Lady Florence - a rájuk telepedő fehér felhőkkel együtt tisztán tükröződtek a tóban; kristálytiszta vizéhez fogható ragyogó kékséget még soha életemben nem láttam.”

Cikkünk a Reader’s Digest Kiadó Csodálatos Föld körüli utazás című könyve alapján készült.

• nemzeti park
• természeti csoda
• dél-amerika
• világjáró
• szikla
• Utazás