140 ezer ember halt meg egy pillanat alatt
Idén lesz 66 éve, hogy az atombombát ledobták a városra.
A Honsú-sziget nyugati részén fekvő Hirosima 1945. augusztus 6-án örökre beírta magát az emberiség emlékezetébe. Reggel 8 óra 15 perckor az amerikai légierő az Enola Gay B-29-es bombázóról ledobta a Little Boy névre keresztelt atombombát, mely 140 ezer emberi életet ontott ki a robbanás pillanatában, és további 102 ezer embernek okozta halálát a sugárzás révén.
Hogy az Egyesült Államok mért tette meg ezt a drasztikus lépést, a mai napig kérdés, a legvalószínűbb oknak azonban Pearl Harbor megtámadása tekinthető, valamint az, hogy Japán többszöri felszólítás ellenére sem volt hajlandó a kapitulációra.
Hirosima pusztulása azonban nemcsak a világtörténelem egyik legtragikusabb eseménye volt, de egyúttal éles és lélekbe maró figyelmeztetés arra a határra, melyet soha többé nem szabad átlépni. Hirosima ma a Béke és az Emlékezés Városa, mely, bár tovább éli életét, a Béke Emlékparkja, valamint annak emlékművei, szobrai és múzeumai révén nem hagyja elfeledni a múltat.
Emlékpark a pusztítás helyén
Bár Hirosima az évtizedek során újjáépült, az emlékpark központi részén érintetlenül hagyták a Promotion Hall épületének romjait, melynek lecsupaszított kupolája kísérteties mementója az atomrobbanás pusztító erejének. Több tervező a szerkezetileg instabilnak tartott, megrongálódott kupola miatt le akarta bontani az épületet, a helyi lakosok többsége viszont ragaszkodott annak emlékműként való megőrzéséhez.
1966-ban Hirosima város vezetősége ezért úgy döntött, enged a nép akaratának, és átkeresztelte A-Bombe Dome-má a szerkezetet. Az épület 1996-ban felkerült az UNESCO Világörökségének listájára is, amit azonban nem minden ország fogadott pozitívan. Kínának fenntartásai voltak a világörökségként való beiktatással, az Egyesült Államok pedig elhatárolódott a döntéstől.
A gyermekek emlékműve
A radioaktív sugárzás miatt életüket vesztett áldozatok közül az egyik leghíresebb Szaszaki Szadako, akit kétévesen ért a fekete eső, miközben édesanyjával menekült. 1955-ben már leukémiát diagnosztizáltak nála az orvosok, később pedig belehalt betegségébe.
Halálának híre az egész világot bejárta, ezután hoztak létre emlékművet az atomtámadás során elhunyt gyermekek tiszteletére. A kilenc méter magas szobrot 1958. május 5-én, gyereknapon avatták fel, tetején pedig Szadako alakja látható, amint egy darut tart a feje fölé. A gyermek ugyanis abban bízott, ha elég sok darut hajtogat papírból, meggyógyul. Az emlékmű lábánál a mai napig számos papírdarut helyeznek el.
Béke Emlékmúzeum
Az előbbieken, valamint a Békeharangon, a Békelángon, a kenotáfiumon és a sírdombon kívül az Emlékpark legismertebb látnivalója az 1954-ben alapított Hirosima Béke Emlékmúzeum, melynek elsődleges célja, hogy a látogatók szembesüljenek az atombomba pusztító hatásaival, és elrettentsék a világot a nukleáris fegyverek újbóli használatától.
A kiállítások információkat nyújtanak Hirosima történelmi szerepéről, fényképek és egyéb anyagok révén tolmácsolják a bombázás előtti, alatti és utáni tragikus állapotokat, valamint annak hatásait a városra és a lakosokra nézve. A tárlatot már közel 60 millióan tekintették meg.
A béke ünnepe
Az atomtámadás után két évvel, 1947. augusztus 6-án rendezték meg először a hirosimai lakosok a három napon át tartó Béke Ünnepséget, melyen 1981-ben II. János Pál pápa is megjelent.
Kiút a társfüggőségből - Hogyan szabadulj meg a mérgező kapcsolatoktól?
Knapek Éva klinikai szakpszichológus, tabuk nélkül beszél a társfüggőség jellemzőiről, és bemutatja a kialakulásának okait, a kapcsolati dinamikákat, és a felismeréshez vezető jeleket a saját életünkben, közeli kapcsolatainkban. A Femina Klub januári előadásán hasznos tanácsokat kaphatsz hogyan léphetsz ki ezekből a helyzetekből, és hogyan alakíthatsz ki egészséges, egyenrangú kapcsolatokat.
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. január 7. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Az azóta is minden évben megtartott, reggel nyolc órakor kezdődő ceremónián az egybegyűltek az áldozatokért, a világbékéért és a nukleáris fegyverek ellen imádkoznak, az esti lampionos ünnepségen pedig fényes papírlámpákat bocsátanak a Motoyasu-folyóra, az elhunytak szellemei előtt tisztelegve.
Képek: en.wikipedia.org Hiroshima Peace Memorial Park szócikke, Taisyo, Pixeltoo, Magnus Manske, Surgeonsmate; perilousmemories.wordpress.com.
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
OLVASD EL EZT IS!
- hotel
- világjáró
Hátborzongató képeken a kísértethotel
- ázsia
- világjáró
Képeken a misztikus város, amit foglyul ejtettek a fák
- ázsia
- világjáró