Erőteljes fotókon mutatták meg, hogyan tűnnek el fokozatosan a Föld színéről a vadállatok
Nem mindennapi képeken láthatod a veszélyeztetett állatok helyzetét.

2008-ban a WWF egy nagyon kreatív és fontos állatvédő kampányt indított, ám a világ figyelme akkor még egészen más irányba fordult, így a dolog sajnos nem kapott akkora nyilvánosságot, mint kellett volna. Most, 11 évvel később azonban egy Reddit-poszt felidézte az egyébként zseniális képeket, és a téma ennek köszönhetően rohamosan terjedni kezdtek az interneten.
A WWF Japan - Population by pixel lényege az volt, hogy a kihalás szélén álló fajokról készült fotókat annyi képpontos felbontásban jelenítették meg, ahány egyed még maradt belőlük a természetben. Ez látványosan befolyásolta a felvételek minőségét, és talán minden másnál jobban érzékeltette, hogy egyes állatfajok mekkora veszélyben vannak.
Bár a fajvédelem kérdése napjainkban is aktuális, a képek készülte óta több mint egy évtized eltelt, így az akkori adatok mára elavulttá váltak. Éppen ezért egy JJSmooth44 nevű Imgur-felhasználó a WWF ötlete előtt tisztelegve programozói kihívás elé állította magát, és megismételte a projektet más fotókkal, friss számokkal. Az eredmény ezúttal is egészen döbbenetes.
Kiemelt kép: Getty Images

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
OLVASD EL EZT IS!

- állat
- állatvédelem
10 csodaszép állat, amivel nemsokára már csak a tankönyvekben találkozhatunk

- állatvédelem
- vadállat