Nagy meglepetésben lehet részed, ha a héten a kisföldalattin utazol: ez vár rád a peronokon
Izgalmas dolog várja az utazókat!

Július 15. és július 21. között ismét versek szólalnak meg a Millenniumi Földalatti Vasút állomásain a Vers a peronon programsorozatban - tájékoztatta a BKV Zrt. hétfőn az MTI-t.
Versek a kisföldalattin
Idén nyáron második alkalommal szólalnak meg költemények a kisföldalatti hangos utastájékoztató rendszerén a BKV Zrt. és az Aranyhíd Polgári Egyesület együttműködésében. A várakozó utasok klasszikus és kortárs költeményeket hallhatnak neves előadók tolmácsolásában - olvasható a közleményben.
Hétfőn Zalán Tibor Ablakok című versét Baj László, kedden Szőcs Petra A többi Gréta legyen boldogabb című költeményét Holecskó Orsolya, szerdán Petőfi Sándor Pató Pál úr című versét Csuja Imre előadásában hallhatják az utasok.

Csütörtökön Géczi János Ismét a rózsákról című költeménye Őze Áron, pénteken Varró Dániel Randi című verse Mihály Péter előadásában szólal meg a kisföldalatti vonalán található állomásokon.
Szombaton Weöres Sándor Öröklét című költeményét Mácsai Pál mondja el, vasárnap pedig Áfra János Föld, víz, levegő című versét hallhatják utolsónak Für Anikó előadásában az utasok.

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Felszedte a mosókonyha padlóját, azonnal hívta a rendőrséget! Döbbenetes látvány fogadta a nőt
Nem mindennapi élményben volt része a nőnek.
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary