
Mire jó a védettségi igazolvány? A Belügyminisztérium ezt válaszolta
Március óta egyre több ember kapta meg a védettségi igazolványt, ám eddig nem volt teljesen világos, mire is lehet használni.


A legfrissebb, csütörtöki adatok szerint folyamatosan zajlik az oltás, a beoltottak száma 3 090 994 fő, közülük 1 325 587 fő már a második oltását is megkapta. 5307 az új fertőzöttek száma. Elhunyt 256 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 24 521 főre emelkedett.
A járvány harmadik hullámának tetőzése érzékelhető, de még most is nagyon sokan fertőződnek meg, ezért a kormány továbbra is a védelmi intézkedések betartását kéri a lakosságtól. A háziorvosoknál és a kórházi oltópontokon folytatódik a regisztráltak oltása. Most már bármely regisztráltnál csöröghet az oltásra hívó telefon. A kormány szerdai ülésének döntéseiről a mai Kormányinfón adnak tájékoztatást.
Mire jó a védettségi igazolvány?
Mivel már egymilliónál is többen megkapták a második adag oltást, így március eleje óta már postázzák ezeknek az embereknek a védettségi igazolványt, de sokan már az első vakcina után megkapták a kártyát. Az azonban nincs rajta feltüntetve, hogy milyen típusú vakcinát adtak be, valamint az sem egyértelmű, hogy mire használható.
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Színjátszó fehér opálos és cirkónia kristályos ékszerszett19 990 Ft
-
Cirkónia kristályos minimalista négyszög ezüst fülbevaló13 900 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Ezüst nyaklánc patkó alakú ezüst medállal8 150 Ft
-
Ezüst nyaklánc cirkónia kövekkel díszített medállal9 150 Ft
-
Virágos szív cirkóniával ezüst ékszerszett18 900 Ft
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Rózsaszín és fehér Swarovski® kristályos nyaklánc14 290 Ft
-
Cirkóniával díszített ezüst karika fülbevaló5 550 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy fülbevaló cirkónia kristály díszítéssel14 900 Ft
-
Három Swarovski® kristállyal díszített nyaklánc10 590 Ft
Az Operatív Törzs sajtótájékoztatóján már bejelentették, hogy az igazolvány nem mentesít senkit a karanténkötelezettségek alól, a miniszterelnök pedig korábban azt mondta, hogy majd ezzel lehet színházba, koncertekre és más rendezvényekre járni. Bár a koronavirus.gov.hu oldalon van egy tájékoztató a védettségi igazolványról, ez semmi olyan információval nem szolgál, ami a valódi előnyeit leírná a kártyának. Az ATV Híradója a Belügyminisztériumhoz fordult, hogy kiderítsék, mire jó a védettségi igazolvány, ám a válaszban csak az állt, hogy "az igazolvány felhasználhatóságára vonatkozó kérdés idő előtti."
Orbán Viktor bejelentette, hogyan folytatódik a nyitás 3 és fél millió beoltottnál
Újabb lazításokra lehet számítani a jövő héten a miniszerelnök szerint.
(Borítókép forrása: MTVA/Bizományosi: Róka László)