A világ első űrhajósának tartja a NASA: Van Hu már a 16. században próbálkozott az űrrepüléssel
A kínai nemes saját maga által összerakott szerkezettel próbálta meghódítani az űrt.
![Van Hu űrhajós](https://kep.index.hu/1/0/3835/38359/383594/38359417_2926651_6ee2827b039252fd501bcae3c69355c5_wm.jpg)
Az univerzumunk felfedezése már az emberiség kezdeti időszakában is sokakat foglalkoztatott, majd az idők folyamán egyre több csillagász próbálta vizsgálni, milyen is lehet a Földünkön kívüli élet.
Végül az első, reális űrrepüléssel kapcsolatos terv 1903-ban született az orosz elméleti kutató, Ciolkovszkij által, majd a II. világháború után elindult űrversenyben az első csatát a Szovjetunió nyerte, amikor 1961-ben Jurij Gagarin az első emberként meghódította a világűrt. Azonban azt kevesebben tudják, hogy nála már sokkal korábban is volt, aki megpróbálkozott az űrrepüléssel.
Van Hu különös története
Az 1500-as évek körül élt Van Hu története meglehetősen homályos, hiszen nem sok ismert feljegyzés született az életéről, egyesek szerint pedig a róla szóló dokumentumokat egy elfeledett kínai könyvtár őrzi, ennek ellenére gyakran hivatkoznak rá a világ első asztronautájaként, sőt még a NASA is elismerte, hogy a feltételezett kísérletei valósak lehetnek.
![van-hu2](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3835/38359/383594/38359431_9534f09c48b052b0a1fc9071a296a1d8_wm.jpg)
Kínában a 9. században találták fel a puskaport, ami nemcsak a lőfegyverek készítését segítette elő, hanem az olyan rakéták létrehozását is, amiket a kezdetekben tűzijátékként használtak. Számos kortárs asztrológus a történelem során megvitatta annak lehetőségét, hogy az emberiség a csillagokba eljuthasson a távoli jövőben ezek segítségével. A Ming-dinasztia egyik tisztségviselője, Van Hu is hitt ebben, elmélete szerint a csillagok elérése egy hatalmas erő létrehozásával történhet, és akkoriban a legnagyobb hatalmat a puskapor robbantása hozta létre. Úgy gondolta, hogy ha a tűzijátékok képesek repülni az égen, akkor megfelelő mennyiséggel ő is képes lehet erre.
![](https://kep.index.hu/1/0/5745/57455/574554/57455493_9de98688af3d0c9eaa9b1b4e5aeab263_wm.jpg)
Kutyabarátok készüljetek!
Jön a Dogz, az év legnagyobb kutyás fesztiválja! Falkasétákkal, állatorvosi tanácsadással, kutyás bemutatókkal, kutya&gazdi fotózással és sok más ingyenes programmal várunk szeptember 7-én a Városligeti Nagyréten.
Váltsatok jegyet a DOGZ fesztivál színpad izgalmas előadásaira is!
Promóció
Van Hu megparancsolta szolgáinak, hogy hozzanak létre egy széket, amelyet alul sok rakétával szerelnek fel, és puskaporral táplálják. Feltétlenül meg kell említeni, hogy a kínai királyi hadsereg olyan rakétákat használt, amelyek sokkal gyorsabban repültek, mint bármelyik tűzijáték. A szolgák a lehető legtöbb rakétát, szám szerint 47 darabot összekötözték egy nagy faszékkel. A legendának a feljegyzései szerint egy nap végül az asztronauta felszállt a székkel. A legkedvesebb ruháiba öltözött, és felkészült arra, hogy a világ többi része felnézzen rá.
Mi történt a felszállás után?
Sok szolga várta a parancsát, hogy hosszú fáklyákkal lője ki a rakétákat. Van Hu parancsára a rakétákat a szolgák meggyújtották, majd gyorsan a fészerbe menekültek. Hatalmas füstfelhő következett, a tudós ezután pedig teljesen eltűnt, csak a fekete füst maradt utána. A legtöbb ember úgy vélte, hogy a robbanásban halt meg, míg egyesek valóban úgy hitték, hogy sikerült felérnie az égbe, és megérkezett a Holdra. A nyilvántartások alapján az biztos, hogy soha nem tért vissza.
![van-hu1](https://kep.cdn.indexvas.hu/1/0/3835/38359/383595/38359507_19940e55b03b06f49f8d28352a7c7c60_wm.jpg)
2004-ben a MythBusters nevű szórakoztató tudományos műsorban megpróbálták újraalkotni a legendás kínai kísérletet, azonban több próbálkozás után is bebizonyosodott, hogy a kis rakéták nem képesek elegendő tolóerőt biztosítani az űrbe emelkedéshez, és a szék, valamint a próbabábu is nyomtalanul eltűntek, miután eloszlott a füstfelhő - így ha igaz is a történet, Van Hu valószínűleg soha nem ért el az űrbe, hanem porrá égett szerkezetével együtt. Tiszteletére a Hold sötét oldalán egy krátert neveztek el róla.
10 kérdéses csillagászati kvíz: milyen messze van a Föld a Naptól?
A világegyetem megannyi érdekességet rejt. A csillagászoknak köszönhetően egyre többet lehet tudni a Naprendszer működéséről.
(Borítókép forrása: Getty Images Hungary)
OLVASD EL EZT IS!
![hubble-urteleszkop](https://kep.index.hu/1/0/3707/37074/370749/37074943_458b5e644f51c9dd6044b35110e0ec48_wm.jpg)
- csillagászat
- nasa