Változás a diákmunkában: mától kedvezőbb feltételek mellett dolgozhatnak a fiatalok

Idén minden eddiginél több pénzt tarthatnak meg a nyári munkát vállaló diákok.

Változás a diákmunkában
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Körülbelül háromezer munkáltató jelezte eddig igényét mintegy 14 ezer egyetemista, középiskolás vakációs foglalkoztatására a bértámogatást biztosító programban. Az eddig megkötött kétezer szerződés alapján akár már a mai naptól munkába állhat több mint nyolcezer diák vagy hallgató, írja az MTI. 

Változás a diákmunkában

A program augusztus végéig tart, és olyan 16-25 év közötti diákok vehetnek részt benne, akik nappali tagozaton tanulnak, épp nem állnak munkaviszonyban, és nem rendelkeznek vállalkozási jogviszonnyal sem. A foglalkoztatásukhoz önkormányzatok és a mezőgazdaságban, turizmusban, vendéglátásban működő vállalkozások kérhetnek támogatást.

GettyImages-641768430
Fotó: pixelfit / Getty Images Hungary

A helyhatóságok számára legfeljebb két hónap időtartamra teljes egészében megtérítik a legfeljebb napi 6 órás foglalkoztatás után fizetett munkabért. A cégeknél a legfeljebb napi 8 órás munkáért járó bér összegének háromnegyedét vállalja át a program.

Ezekben a megyékben a legnagyobb a munkakedv a diákok körében

A legtöbb munkáltatói kérelem Borsod-Abaúj-Zemplén megyéből érkezett be, de több mint ezer fiatalt vennének fel nyári munkára Baranyában, Békésben, Csongrád-Csanádban és Hajdú-Biharban is.

Ötből négy igénylés önkormányzati foglalkoztatásról szól. A vállalkozások túlnyomó többsége a turizmus-vendéglátásba keres kedves, mosolygós segéderőket a nyári főszezonban megugró forgalom kiszolgálásához.

A cikk az ajánló után folytatódik

Vásárolj Femina Klub bérletet!

Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől. 

  • Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
  • Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában.  2025.02.19.
  • Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.

További részletek: feminaklub.hu/

Helyszín: MOM Kulturális Központ

Promóció

A járási hivatalok folyamatosan közvetítik ki a diákokat a munkahelyekre, és biztosítják a bértámogatást a munkaadóknak. Az augusztus végéig tartó Nyári diákmunka program részletei a www.munka.hu oldalon olvashatók.

Különleges fotók a munka világából

Művészek kemény munkát végző emberekről készítettek fotósorozatot szerte a világban.

Különleges fotók a munka világából: megható és elgondolkodtató pillanatok

Nézegess képeket!

Elolvasom

(Fotók: Getty Images Hungary)

Ezt is szeretjük