
Ilyen órabérre számíthat egy diák, ha munkát vállal: mire kell figyelni a szerződéskötésnél?
Várhatóan ilyen lesz idén nyáron a diákmunka.


A nyáron munkát vállaló diákok körében idén is a kereskedelem, a vendéglátás, a mezőgazdaság és a feldolgozóipar a legnépszerűbb terület, ahol a tanulók szívesen dolgoznak részmunkaidőben - közölte a Magyarországi Diákvállalkozások Országos Érdekképviseleti Szövetsége, röviden DiákÉSZ.
A diákok a kereskedelemben ruhabolti eladóként, a vendéglátásban pincérként és felszolgálóként helyezkednek el, a feldolgozóiparban pedig például csomagolási és címkézési feladatokat látnak el. A tanulóknak Budapesten, Észak-Dunántúlon, a Balatonon és a főbb ipari városokban bruttó 1500-1600 forintos órabért, a többi régióban viszont ennél körülbelül 20 százalékkal alacsonyabbat kínálnak.

Kiemelték, a 25 év alattiak szja-mentességének köszönhetően - ami idén január 1-jén lépett hatályba - a fiatalok körében 5-10 százalékkal megnőtt az érdeklődés a munkavállalás iránt. Ezáltal, míg tavaly 65-70 ezer tanuló dolgozott nyáron, hasonlóan a korábbi évekhez, ez a szám idén elérheti a 75 ezret.
A cikk az ajánló után folytatódik
-
Swarovski® kristályos Eiffel tornyos nyaklánc7 990 Ft
-
Ovális fekete cirkónia kővel díszített kapcsos ezüst fülbevaló6 490 Ft
-
Ellentétek vonzása nyaklánc kristályokkal7 990 Ft
-
Kis méretű ezüst karika fülbevaló4 100 Ft
-
Királykék Swarovski® kristályos nyaklánc pillangókkal11 090 Ft
-
Ötös fonatú ródiumozott ezüst nyaklánc 50 cm23 900 Ft
-
Édesvízi igazgyöngy szett színes cirkóniával díszítve29 900 Ft
-
Kék és fehér cirkónia kristályokkal díszített ezüst ékszerszett27 900 Ft
-
Krémfehér édesvízi igazgyöngy nyaklánc féldrágakövekkel14 990 Ft
-
Antracitszürke Swarovski® kristálygyöngy karkötő ezüst medállal11 900 Ft
-
Ezüst nyaklánc K betűs medállal7 490 Ft
-
Rock and Roll szív alakú fülbevaló8 490 Ft
-
Csepp alakú cirkóniával és édesvízi igazgyönggyel díszített ezüst nyaklánc13 900 Ft
-
Helló nyár nyaklánc15 900 Ft
-
Három édesvízi igazgyönggyel és cirkóniával díszített fülbevaló14 990 Ft
Minden diáknak, aki dolgozni szeretne, a szövetség azt javasolja, hogy a tagjai körébe tartozó iskolaszövetkezeteken keresztül helyezkedjenek el. Foglalkoztatásuk előtt készüljön írásos szerződés, amely tartalmazza a munkaadó nevét, a dolgozó feladatát és bérezését. A DiákÉSZ 16 tagszervezetből áll, a szövetség árbevétel alapján körülbelül a 70 százalékát fedi le az iskolaszövetkezeti piacnak.
Fotók: Getty Images
Hány éves kortól vállalhat a diák nyári munkát?
Nem csak 15 vagy 16 éves kortól vállalhat a gyerek diákmunkát. Akár korábban is.
OLVASD EL EZT IS!

- magyarország
- tudomány