Tényleg választási csalás lehet jövőre?
Eddig nagyjából nyolcszáz regisztrációs kérelem érkezett.
A 2014-es választás során lehetősége lesz a külföldön élő, kettős állampolgároknak arra, hogy beleszóljanak a döntésbe. Ezt sokan tartják furcsának, és azt mondják, hogy aki nem itt adózik, az ne döntsön a fejünk felett.
Vannnak akik szerint viszont a nemzethez tartozóknak igenis legyen beleszólása a dolgokba. Az elmúlt hetekben több fórumon is felvetődött, hogy csalásra adnak lehetőséget a külországból érkező szavazatok. Utánajártunk, pontosan mi is a menetrend.
A Nemzeti Választási Iroda előzetes tájékoztatást ad majd a tavaszi választások után az előzetes eredményekről még a szavazás napján.
Várhatóan napokba telik majd a levélben megküldött, a külképviseleten leadott és az átjelentkezők szavazatainak összesítése.
Hányan regisztráltak eddig?
Összesen 233 ezer 406 regisztrációhoz szükséges levelet adtak fel korábban. Ezen a héten keddig már több mint kétszáz határon túli regisztrációs kérelem érkezett a Nemzeti Választási Irodához, a legtöbben romániai értesítési címet adtak meg, ami akár egy e-mail cím vagy faxszám is lehet. Az erre vonatkozó információkat a Nemzeti Választási Iroda honlapján lehet követni.
Külképviseleten leadott szavazat
Ez azt jelenti, hogy akár négy napot is várathat magára a szavazatok összesítése. A magyarországi lakhellyel nem rendelkező, határon túl élő magyarok levélben leadott szavazatai akár befolyásolhatják is a szavazás eredményét, hiszen több százezer főről van szó. A nem Magyarországon élő magyarok csak pártlistákra szavazhatnak, egyéni jelöltekre nem.
A külképviseleteken vasárnap kell a szavazatokat leadni, az amerikai kontinensen már szombaton, és ahogy korábban, most is csütörtökig kell a voksokat eljuttatni a Nemzeti Választási Irodának. Itt azok a személyek szavazhatnak, akik magyarországi lakóhellyel rendelkeznek, de a választás napján külföldön tartózkodnak.
A külképviseleten leadott szavazatok esetében a Nemzeti Választási Irodához eljuttatott borítékokat az iroda lezárt állapotban az országgyűlési választókerületekbe küldi, ahol a szavazóbizottság feladata, hogy a szavazást követő hatodik napon ezeket a szavazatokat bekeverje a többi közé. Így maradhatnak titkosak ezek az adatok. A lakóhelyükről más településre átjelentkező szavazók voksaira is ez a sors vár. A választókerület irodái a külképviseleten leadott szavazatokat a Nemzeti Választási Irodának csütörtökig juttatják el.
Aki levélben szavaz
A szavazást megelőző szombat éjfélig kell megérkeznie a levélben leadott szavazatoknak postai úton. Amennyiben nem érkezik meg bármilyen okból időben, a szavazat érvényét veszti. Személyesen is lesz lehetőség vasárnap leadni a szavazatokat valamelyik külképviseleten vagy bármelyik országgyűlési választókerület irodáján.
A Nemzeti Választási Iroda először a külső borítékokat bontja fel a levélben leadott szavazatok esetén, hogy az azonosító nyilatkozatokat és a névjegyzékben szereplő adatokat ellenőrizze. Az összeszámlálást már korábban is megkezdheti az iroda a törvény szerint. A belső borítékokat a vasárnap 19 órás urnazárás után kezdheti meg a Nemzeti Választási Iroda. A jövő évben esedékes választásokon több százezer levélben feladott szavazatra is lehet számítani. A levélszavazatok hétfőn érkeznek be majd a Nemzeti Választási Irodához.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
Lehetséges a választási csalás?
Az ellenzéki Együtt - Párbeszéd Magyarországért koalíció támadja a Fideszt a választási csalás lehetősége miatt. Az előbbi szerint a Fidesz a határon túli szavazók számát titkolná el, tehát nem lehet majd országokra lebontva tudni, hogy hányan adták le a szavazataikat a határon túlról, név nélküli levélben.
A Fidesz arra a vádra, hogy választási csalást eredményezhet a határon túli névjegyzék titkossága, úgy reagált, hogy a külhoni magyarokkal szemben a szocialisták folyamatos lejárató kampányt szerveznek, ami különösen szégyenletes.
A Krónika erdélyi napilap cikke reagált a magyar ellenzék vádjaira. Az írás szerint erkölcstelen az ellenzéki pártok vádja a csalást illetően, és annak ellenére, hogy a szavazók csupán élnek az állampolgári jogaikkal, a magyar ellenzék kriminalizálja a határon túli magyar közösséget.
- csalás
- fidesz
- orbán viktor
- bajnai gordon
- belföld
- szavazás
- választások
- választás 2014
- együtt a korszakváltók pártja
- Terasz
OLVASD EL EZT IS!
- fidesz
- választások
Medián: kormányváltás lehet?
- országgyűlés
- választások
Vadabbnál vadabb ötletek a Parlamentben
- szavazás
- országgyűlés