Medián: kormányváltás lehet?

Egyre erősödnek az ellenzéki pártok

A választások előtti évben egyre többen mennének el szavazni és gyengül a kormánypárt.

Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet június 5-i megjelent felmérése szerint a szavazók egyre aktívabbak a választások előtti időszakban.

Kevesebb mint egy évvel a parlamenti választások előtt ismét eléri az 50%-ot a választási részvételüket biztosnak gondolók aránya. Az emberek nagy többsége azt szeretné, ha 2014-ben kormányváltás lenne, miközben a Fideszt a választani tudó biztos szavazók 45%-a támogatja.

Statisztikai adatok

A kutatóintézet honlapján olvasható összegzés szerint két és fél éves hullámvölgy után éri el ismét az 50%-ot a választási részvételüket biztosnak gondolók aránya, miközben a pártpreferenciával nem rendelkezőké másfél éve nem látott szintre, 33%-ra csökkent.

Az intézet szerint az év eleje óta alig történt számottevő változás a pártok támogatottságában. A honlapon található grafikon szerint a választani tudó biztos szavazók között a Fidesz 45, az MSZP 23, a Jobbik 15, az Együtt 2014-PM 10, az LMP 3, a DK 4%-on állt májusban.

A Medián kutatása alapján ugyanakkor csupán minden harmadik válaszadó örülne annak, ha a jövő évi választások után a Fidesz kormányozhatna tovább, és ez a csoport nagyrészt egybeesik azzal a 31%-nyi válaszadóval, aki jónak értékeli az Orbán-kormány eddigi munkáját.

Bokros Lajos húzza ki az országot a bajból?

Nézegess képeket!

Elolvasom

Az emberek nagy többsége, 56%-a ezzel szemben azt szeretné, ha 2014-ben kormányváltás lenne - olvasható az összegzésben. Ez a csoport azonban még a lehetséges ellenzéki vezér személyét illetően is erősen megosztott, ám - miközben Mesterházy Attila egy hajszállal följebb került a politikusi népszerűségi listán - továbbra is valamivel többen vannak közöttük azok, akik Bajnai Gordont tartják alkalmasabbnak a vezetői szerepre. Bajnai Gordont a kormányváltók 35%-a tartja megfelelőbbnek az ellenzék vezetésére és 3%- miniszterelnöknek, míg a Mesterházy Attila MSZP-elnököt alkalmasabbnak gondolók aránya 30, illetve 29%.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A politikusok népszerűségi listáját változatlanul Áder János köztársasági elnök vezeti, őt Pokorni Zoltán, Orbán Viktor, Varga Mihály, Mesterházy Attila és Bajnai Gordon követi. A felmérést május 24. és 28. között készítette a Medián, az ország több mint száz településén véletlenszerűen kiválasztott 1200 felnőtt állampolgár személyes megkérdezésével. A közölt adatok hibahatára az adott kérdésre válaszolók számától függően plusz-mínusz 2-5%.

OLVASD EL EZT IS!

  • országgyűlés
  • választások

Vadabbnál vadabb ötletek a Parlamentben

Ezt is szeretjük