Hallgass zenét egy vak ember fülével - Egészen döbbenetes élmény lesz
A Vaksötét koncert attól különleges, hogy teljes sötétségben zajlik.

November 7-én a Bodor Tibor Kulturális Egyesület szervezésében egy estére teljes sötétségbe borul a Duna Palota patinás színházterme, és a jelenlévők egy picit kiléphetnek a komfortzónájukból. Eddig soha nem hallott dalok és közismert slágerek, filmzenék és sanzonok közel egy órában, egy különleges térben és teljes sötétségben - hogy mindenki átélhesse, mit érez zenehallgatás közben az, aki nem lát.
Nem először szervez hasonló programot az egyesület: tavaly szeptemberben került megrendezésre az első, Szalóki Ági művésznő közreműködésével tartott vaksötét koncert, akkor még a Turay Ida Színházban. Elsöprő volt a fogadtatás az előadók és a közönség körében is, így egyértelmű volt, hogy ezt az ötletet tovább kell folytatni, így idén februárban újabb koncertre került sor, ezúttal már nagyobbat álmodva, a Duna Palota színháztermében.

Májusban Pécsre, majd szeptember közepén ismét Budapestre látogatott az előadássorozat, mindannyiszor telt házzal. A szeptemberi eseményen Szalóki Ágihoz csatlakozott a Budapest Bár zenekarból jól ismert Németh Juci, valamint a Kistehén Tánczenekar frontembere, Kollár-Klemencz László előadóművész is.
- Számunkra mindig meghatározó élmény már a koncertek főpróbája is, hiszen mindig adódhatnak váratlan helyzetek, amik leginkább az élő térben derülnek ki, és alig egy-másfél óránk van a megoldásukra - nyilatkozta Puskás Kata Szidónia, a Bodor Tibor Kulturális Egyesület elnöke.
Hozzátette: a közönség visszajelzései alapján az első néhány perc mindig a legnehezebb, ez az az idő, amíg a szem megszokja a teljes sötétséget. Természetesen bárkinek bármikor lehetősége van kimenni, ha pánikérzete támad, erre a koncertekre külön erre a célra odavezényelt önkéntes gárda a biztosíték, akik mindenben a nézők rendelkezésére állnak.
- Februárban magam is részt vettem a Szalóki Ágival közösen tartott koncerten, ekkor fogalmazódott meg bennem az ötlet, hogy felajánljam segítségemet az egyesületnek. Egyértelmű volt, hogy valami olyat szeretnénk adni a közönségnek, amit még ebben a formában soha nem hallhattak tőlem - nyilatkozta Vincze Lilla.

- Minden dal egy kicsit kötődik a személyemhez és talán Helle Maximilianéhoz is, hiszen ezen az estén ő ül majd a zongora mögött. Már jó ideje próbálunk, gyúrjuk a dalokat, azt hiszem, valami nagyon szép végeredményre számíthatnak, akik erre az estére a bizalmukba fogadnak minket - árulta el az énekesnő.
Hangvarázs a Duna Palotában
Ha szeretnél részese lenni egy igazán intim és soha sem tapasztalt élménynek, gyere el november 7-én, 19 órakor a Duna Palota színháztermébe, és hallgasd meg, hogyan varázsol Vincze Lilla egy szeletnyi Párizst vagy Hollywoodot Budapest belvárosába! Jegyek ezen a linken kaphatók. A koncert bevételét látássérült emberek segítésére, a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségében működő Bodor Tibor Hangoskönyvtár folyamatos fejlesztésére fordítják.
Kiemelt kép: Getty Images

Lehet-e boldog, aki intelligens? - A tudás hatása a lelki egészségre
Kepes András író, újságíró a Femina Klub júniusi előadásán arra keresi a választ, hogyan találhatunk boldogságot egy folyamatosan változó, kihívásokkal teli világban. Hogyan formálhatjuk úgy az életünket, hogy az ne csak sikeres, de valóban örömteli is legyen?
További részletek: feminaklub.hu/
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2025. június 5. 18 óra
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Különleges esküvői albumot kapott a vak menyasszony
Az esküvő nemcsak romantikusra, hanem igen különlegesre is sikerült a fotós ötletének köszönhetően, illetve a vőlegény ajándéka miatt is: olyan meglepetést készíttetett vak párjának, amin keresztül ő is érezheti az esküvőjük pillanatait, melyeket nem láthatott.
Különleges esküvői albumot kapott a vak menyasszony - Érezheti a képeken, amit nem láthat
Nézegess képeket!
Elolvasom- programajánló
- zene
- koncert
- kultúra
- látássérült
- vak
- bodor tibor kulturális egyesület
- helle maximilian
- vincze lilla
- Terasz