Feltörték az egyik legnagyobb közösségi oldalt: mit derítettek ki eddig a nyomozók?
Már az FBI is vizsgálja a szerdai hackertámadást a Twitter ellen.
Számítógépes támadók törték fel szerdán több ismert személyiség Twitter-oldalát. A támadás áldozatául esett többek közt az amerikai Joe Biden, a demokraták várható elnökjelöltje, Barack Obama, volt elnök, Bill Gates, a Microsoft társalapítója és Elon Musk, dél-afrikai születésű amerikai milliárdos, aki egyebek között a Tesla cég alapítója.
Hackerek üzenetei jelentek meg ismert hollywoodi sztárok Twitter-posztjai között is. A bűnözők arra kérték a feltört fiókok tulajdonosait, hogy utaljanak Bitcoin-adományokat és pénzt az általuk megadott címre. Csütörtökön az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda, az FBI is bekapcsolódott a hackertámadás vizsgálataiba, miután több amerikai törvényhozó is részletes beszámolót sürgetett Washingtonban a történtekről.
Bitcoin-támadás volt
Vizsgálataik első eredményei után a nyomozók csütörtök este megerősítették az első feltételezéseket, miszerint a hackertámadás valóban Bitcoin-támadás volt, vagyis a feltört Twitter-fiókok tulajdonosaitól kriptovalutát akartak kicsalni. A kriptovaluta olyan digitális eszköz, amelyet csereeszközként vagy fizetőeszközként használnak, és a Bitcoin volt az első, forgalomba hozott kriptopénz.
A nyomozóknak arra egyelőre nem sikerült fényt deríteniük, hogy a hackerek hozzáfértek-e a feltört Twitter-fiókok tulajdonosainak magánüzeneteihez vagy magánadataihoz is. A Twitter elnök-vezérigazgatója, Jack Dorsey közölte, hogy a hackerek hozzáfértek a platform belső rendszeréhez, illetve eszközeihez, és a Twitter munkatársai is a célkeresztjükben voltak.
Dorsey bejelentette, hogy máris meghozták az első szigorító intézkedéseket a belső rendszerhez történő hozzáférés megakadályozására, és blokkolták egyes felhasználóik azon lehetőségeit is, hogy a fiókjukon Bitcoin-számlák címeit adhassák meg.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Több amerikai törvényhozó komoly aggodalmát hangoztatta az ügyben. Ed Markey, demokrata párti szenátor például arra figyelmeztetett, hogy a mostani hackertámadásnak pénzügyi céljai voltak, de előfordulhat, hogy rossz szándékú szereplők hamis információkat, akár az amerikai választási folyamatot befolyásoló álhíreket, vagy az Egyesült Államok nemzetközi kapcsolataira is hatással lévő üzeneteket tesznek közzé a feltört fiókokon.
Hasonló aggálya volt Jim Jordan republikánus képviselőnek is. A Fehér Ház közölte, hogy állandó kapcsolatban áll a Twitter illetékeseivel. Sajtóértekezletén Kayleigh McEnany, a Fehér Ház szóvivője hangsúlyozta, hogy Donald Trump amerikai elnök Twitter-fiókja abszolút biztonságos, és biztonságban volt a hackertámadás idején is.
Fotók: Getty Images
4 lépés, amivel szilárdabbá teheted a biztonságodat az interneten
Nemcsak a multicégeket és a hírességeket, hanem a magánembereket is érheti hackertámadás. Néhány egyszerű lépéssel kizárhatod a nemkívánatos személyeket a gépedből.
4 egyszerű lépés, amivel szilárdabbá teheted a biztonságodat az interneten
Az elmúlt hónapokban elképesztően sok hackertámadás érte nemcsak a multicégeket, hanem a magánembereket is, pedig néhány egyszerű lépéssel kizárhatod a nemkívánatos személyeket a gépedből.
Elolvasom