Rekordot döntött a tongai vulkán: soha ilyen magasra nem repült vulkáni hamu
A vulkánkitörés nemcsak rendkívüli erősségű volt, de más rekordot is döntött.

A Csendes-óceánon fekvő Tonga-szigetekhez közel január 15-én tört ki a Hunga Tonga-Hunga Ha’apai víz alatti vulkán, amelynek olyan ereje volt, hogy néhány nappal később még a 17 ezer kilométerre lévő Magyarországon is mérni lehetett a lökéshullámát.
A tudósok szerint az ereje akár ötszázszor nagyobb volt, mint a hirosimai atombombának, nemrég pedig kiderült, hogy más rekordot is megdöntött. A NASA műholdfelvételei alapján a hamuját egészen a mezoszféráig, a Föld légkörének harmadik és leghidegebb rétegéig repítette fel.
Hasonlót még nem láttak
A NASA nem véletlenül tudta ilyen jól megfigyelni a kitörést: két meteorológiai műholdjuk is pont a közelben volt, amikkel infravörös megfigyeléseket is végeztek. A számítások után kiderült, hogy a kitörés után körülbelül 30 perccel jutott el a hamu, gáz és gőz a mezoszférába, ami azt jelenti, hogy 58 kilométeres magasságig kilőtt. A szakemberek még soha nem láttak hasonlót, szerintük ez a valaha volt legmagasabbra repülő hamufelhő. Nem sokkal később egy második robbanás is történt, ami bár kisebb volt, ekkor is 50 méteres magasságba emelkedett fel a hamuréteg, ami a mezoszféra és a sztratoszféra közötti terület.

A NASA légkörkutatója, Kristopher Bedka szerint a füstfelhő 2,5-szer magasabbra repült, mint amit valaha hasonló esetben láttak a kutatók, a jelenség oka pedig a rendkívüli hő és az óceán nedvességének kombinációjára vezethető vissza. A robbanás számos környező szigetet elpusztított, illetve megrongált, a szigeteket szinte teljesen ellepte a hamu, és a föld alatti víz-, illetve telefonkábelek megrongálódása tovább nehezítette az ott élők helyzetét. A kitörés egy szökőárt is előidézett, ami nemcsak Tonga partjain pusztított, de elérte Japánt, Alaszkát és Dél-Amerikát is.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
Így néz ki egy vulkánkitörés a világűrből: 5 izgalmas NASA-fotót mutatunk
A vulkáni gázok és hamu sok-sok kilométeres magasságban.
(Képek forrása: Getty Images Hungary)