Nyomkövetős palackok úsznak a Tiszán: fontos dolgot figyelnek meg velük

Jeladókkal felszerelt PET-palackokat indítottak útjukra a Felső-Tiszán.

PET-palackok a Tiszánál
Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

GPS-jeladókkal felszerelt PET-palackokat indítottak útjukra a Felső-Tiszán, a Hulladékmentes Tisza projekt keretében fejlesztett eszközök akár két éven keresztül is szolgálhatják működésükkel azt a kutatást, amely a folyón szállított hulladék útját követi nyomon - közölték a szervezők az MTI-vel.

A Vásárosnaménynál az áradó Tiszába dobott négy palack a PET Kupa hulladékmonitoring programját segíti. Az elektronikusan jelölt palackok - Táltos, Villám, Táncos és Pompás - internetes névadó kampányban kapták a nevüket. A programban a PET Kupa szakemberei mellett a Felső-Tiszai Búvár és Mentő Egyesület tagjai is részt vettek - olvasható a közleményben.

Mit vizsgálnak a jeladóval?

Mint írják, azt már eddig is tudni lehetett, hogy a műanyag palackok az árral érkeznek, és nagy részük hulladékként rakódik ki az ártéri erdőkben, ám azt máig nem tudják a szakemberek, hogy milyen gyorsan halad a szennyeződés, és mekkora távolságot tesznek meg a pillepalackok. Az sem világos jelenleg, hogyha a palackok egyszer valahova lerakódtak, mekkora az esély arra, hogy a következő áradás továbbviszi őket.

A közlemény felidézi, hogy tavaly májusban engedtek el pár PET-palackot bennük egyszerű, papírra írt üzenetekkel, remélve, hogy még hallanak róluk. Az egyiket 2019 decemberében megtalálták Kiskörén, közvetlenül a duzzasztómű fölött. Ez volt az első kézzelfogható bizonyíték arra, hogy a műanyagszennyeződés egy éven belül akár folyamkilométerek százait is meg tudja tenni.

Az is fontos információ, hogy nem jutott tovább Kiskörénél, jelezve, hogy a duzzasztómű tényleg védvonalként védte a folyó alsó szakaszait a szennyezéstől. A vízen a két helyszín közötti távolság több mint 280 folyamkilométer, amit ez a palack alig pár hónap alatt megtett - idézi a kommüniké Molnár Attila Dávidot, a PET Kupa társalapítóját.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban a cancel culture, azaz az eltörléskultúra került terítékre. Mikor született meg, és mit jelent a cancel culture kifejezés? Miért veszélyes jelenség? Kik azok a híres személyek, akik érintettek? Honnan tudjuk, hogy valósak-e az ellenük felhozott vádak? Hogyan befolyásolja az eltörléskultúra a stand up comedy műfaját?

Promóció

A pontosabb adatok érdekében a PET Kupa szakemberei úgy döntöttek, hogy a modern technológiához folyamodnak, speciális jeladós palackokat rendeltek, amelyek veszik a GPS-műholdak jelét, és rádión keresztül tudatják hollétüket a külvilággal. Az első jeladások szerint a Vásárosnamény és Záhony közötti szakaszon három palack elakadás nélkül úszott az áradó Tisza hullámain, és 11-12 óra alatt tette meg a 60 folyamkilométeres távot - áll az összegzésben.

Fotók: Pixabay

10 nagy folyó lenyűgöző forrása

Milliók élnek úgy, hogy nap mint nap találkoznak a nagy folyók közül valamelyikkel, mégis, a legtöbben csak így, óriási, hömpölygő folyamokként ismerik őket. A legnagyobb vizek is kicsiben kezdik.

Hol ered a Duna és a Volga? Nézd meg 10 nagy folyó lenyűgöző forrását!

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük