80 év után tért haza Szinyei Merse Pál elveszettnek hitt festménye

Az alkotás műtárgypiaci értéke 20-30 millió forint körül lehet.

ecset
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Nyolcvan év után került vissza Magyarországra Szinyei Merse Pál Vitorlás a Starnbergi-tavon című korai festménye, amellyel a Magyar Nemzeti Galéria - MNG - november 12-től látogatható, nagyszabású Szinyei-kiállításán találkozhat a közönség.

Több mint harminc éve, 1990-ben nyílt utoljára átfogó Szinyei-kiállítás Budapesten, az MNG ezért a művész születésének a 175. és halálának 100. évfordulója alkalmából 2020-ra tervezett nagyszabású tárlatot, ezt azonban a pandémia meghiúsította - idézte fel a hazatért festmény sajtóbemutatóján az intézmény tudományos főigazgató-helyettese.

Szücs György azonban hozzátette, hogy a halasztásnak köszönhetően több különleges darabbal bővülhetett a bemutatandó anyag. Ilyen például a Vitorlás a Starnbergi-tavon című festmény, amely korábban a Szépművészeti Múzeum tulajdonában volt, 1944-1945 fordulóján azonban a gyűjtemény nyugatra menekítése során eltűnt, és egészen mostanáig lappangott.

A kis méretű alkotást a közelmúltban egy amerikai hagyatékban fedezte fel Szarvasy Mihály magyar származású, New York-i műgyűjtő, aki megszerezte és a Szépművészeti Múzeum - Magyar Nemzeti Galéria Gyűjteményének adományozta, majd a New York-i magyar főkonzulátus segítségével haza is juttatta Szinyei Merse Pál festményét - közölte a főigazgató-helyettes. Szücs György az MTI kérdésére elmondta, hogy becslései szerint az alkotás műtárgypiaci értéke 20-30 millió forint körül lehet.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Hessky Orsolya, a készülő Szinyei-kiállítás kurátora emlékeztetett arra, hogy 1867-ben Szinyei Merse Pál a müncheni Képzőművészeti Akadémián, Carl von Piloty legendás osztályában tanult. Nem akart azonban csatlakozni az ekkoriban divatos akadémikus festészeti irányzatokhoz, ehelyett belevetette magát a természet tanulmányozásába, így gyakran alkotott a München közeli Starnbergi-tó partján is.

Miközben a plein air festészet technikáit kikísérletezte, Szinyei számos kis méretű festményt készített. Ezek egyik legszebb példája a Vitorlás a Starnbergi-tavon című munka is, amely az emblematikus főműhöz, a Majálishoz vezető út egyik első lépésének is tekinthető - mondta el Hessky Orsolya. A Magyar Nemzeti Galéria Kép és kultusz - Szinyei Merse Pál művészete címmel november 12-től látogatható kiállítása mintegy 120 műalkotást felvonultatva vizsgálja majd kép és kultusz összefüggéseit Szinyei életművében.

Kiemelt kép: Getty Images

Így néz ki Van Gogh híres festményének helyszíne ma

A holland Vincent Van Gogh sok franciaországi festményének helyszíne ma is jól beazonosítható.

Így néz ki Van Gogh híres festményének helyszíne ma: 5 különleges akkor és most fotót mutatunk

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük