Mit jósolnak a jövőkutatók 2011-re?
Háború és természeti katasztrófák? A jövőkutatók szerint minden lehetséges. Tudd meg, mit tartogatnak 2011-re!
A jövőkutatók körüli felhajtás az év vége közeledtével felerősödik, hiszen mindenki tudni szeretné, mi vár az emberiségre az új esztendőben. Az ismeretlen újdonsága, bűvös varázsereje sokszor még a szkeptikusokat is magával ragadja, és hitetlenkedőkből hívővé válnak.
Mindegy, melyik csoportba tartozol, a kíváncsiság hajt. Tudd meg hát, hogy milyen kilátásokat jósolnak a jövőkutatók és látnokok a 2011-es esztendőre!
Apokalipszis most
1999 utolsó hónapjaiban minden attól volt hangos, hogy amint éjfélt üt az óra, az emberiségnek vége. A technikai berendezések leállnak, mert nem tudják feldolgozni a 00 jelentését. A millennium rettegett pillanata eljött, aztán el is múlt, immáron 11 éve. Azóta is minden évben felröppenek rémhírek a közelgő apokalipszisről, az idei sem lesz kivétel a sorban. Bár a jelenlegi legdivatosabb maja jövendölés 2012-re vonatkoztatja a világvégét, szárnyra kelt néhány pletyka, hogy ez 2011. május 21-én következik be.
A 88 éves Harold Camping közel 70 éve tanulmányozza a Bibliát. Az öregúr elmondása szerint kifejlesztett egy olyan matematikai rendszert, mellyel megfejhetők a szentírás jóslatai. Eszerint a sorok közötti rejtett kódok nem 2012-re, hanem 2011. május 21-re vonatkoznak, és ezen a napon fog eljönni a bibliai végítélet napja.
James Kreuger 40 éve elemzi Camping munkásságát, és egyetért abban, hogy ez az esemény egyszer el fog jönni. Azt azonban erősen kétli, hogy számolásokkal ki lehetne deríteni a pontos dátumot. Ráadásul Camping már 1994. szeptember 6-ra is kihirdette a végső ítélet napját, de az égvilágon semmi nem történt, így nincs rá garancia, hogy idén ez másképp alakulna.
Katasztrófák sorozata
Természeti csapások mindig voltak, és lesznek is. Ebből nem nehéz kitalálni még egy kívülálló számára sem, hogy a környezet félelmetes megpróbáltatásai sajnos idén sem fogják megkímélni az emberiséget. A szökőár, a cunami, a földrengések, az óriási esőzések és áradások eddig sem voltak ismeretlenek, de a 2011-es év sajnos bővelkedni fog az újabb csapásokban.
A klímaváltozás miatt a sarki jégsapka idén tovább olvad, aminek következtében a tengerek vízszintje egyre emelkedik. Nem beszélve arról, hogy a csapadék mennyisége is megnövekszik, így könnyebben elöntheti az országokat a bel- és árvíz. Magyarországon sajnos nagy a valószínűsége, hogy ugyanolyan vízi katasztrófára számíthatunk, mint tavaly.
Harmadik világháború?
A mai kutatók mellett a történelemben is akadtak olyan jövendőmondó személyek, akik megjósolták, mi várható az elkövetkezendőkben. Közülük az egyik legnevesebb nem más, mint Nostradamus volt.
A francia asztrológus és orvos jóslatai arról híresek, hogy többnyire pontos időpontot is tartalmaznak, nem csak általánosságban szólnak, illetve sok közülük valóra is vált. Ilyen volt például az Amerikai Egyesült Államok fekete elnökének, Barack Obamának a megválasztása vagy a 2001-es New York-i terrortámadás. A szkeptikusok szerint ez csak a véletlen műve, de ők sem lehetnek abban biztosak, hogy nem tévednek.
A 2011-es évre nincs konkrét prófécia, melyet Nostradamus lejegyzett volna. Ez nem jelenti azt, hogy az új esztendő eseménytelen lenne, mert a 2010 novemberére megjósolt harmadik világháború egészen 2014-ig tart Nostradamus szerint, ebbe pedig beleesik az idei év is.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Látomása szerint atom- és vegyi fegyverek olyan mértékű pusztítást visznek véghez, hogy a növény- és állatvilág csaknem teljesen elpusztul, és még hosszú évekig eltart, amíg Európa ismét lakhatóvá válik. A vízió mindenki örömére egyelőre még nem vált valóra, és reméljük, hogy továbbra sem fog.
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
OLVASD EL EZT IS!
- jövő
- horoszkóp
Nagy, éves előrejelzés
- katasztrófa
- föld
3 hátborzongató elmélet a világvégéről
- pénz
- szerencse