Miért jelölték meg a templomosok ezt a pontot a térképen? A 12. századi kápolna őrzi titkos tudásuk nyomát
A templomosokhoz köthető épületek egyik legmisztikusabbja az Ibériai félszigeten található Szent Bertalan-kápolna.
Az Ibériai félszigeten több olyan középkori épület is található, amely a templomos lovagokhoz köthető. Ilyen a kastélytól 100 m-re található Szent János templomos kolostor, illetve az attól 4 km-re lévő Szent Bertalan-kápolna is.
Az utóbbi, 12. századi kápolna és remetelak szimbólumgazdagsága miatt a templomosok igen jelentős és beszédes hagyatéka: egyfelől rendkívüli tudásukat reprezentálja, másfelől emléket állít és tiszteletet tanúsít a korábbi kultúráknak.
A Szent Bertalan-kápolna titkai
A Rio Lobos-kanyonban álló épület egyértelműen okkal épülhetett oda, ahova. Ha a félszigeten lévő templomos építményeket összekötik egy kereszttel, épp középen, a vonalak metszéspontjában helyezkedik el: a lovagok ily módon mintegy jelölhették az építmény pontos helyét a térképen, hiszen az részletei és szimbólumai által számukra jelentős mondanivalót tolmácsolhatott.
A terület megválasztása egy másik okból sem volt véletlen, az ugyanis mintegy tízezer éve fontos szerepet tölt be az emberiség történetében. Hatalmas barlangját, melynek bejáratáról egykor úgy hitték, átjáró egy másik világba, a neolitikumban és a bronzkor idején is lakták. Később ugyanott tartották a rómaiak is évenkénti, Mundus Patet nevű ünnepüket. Pontosan annak az idején, november 7-8-án a lemenő nap és a Szent Bertalan-templom kelet-nyugati fekvése egybeesik, az épület vetette árny pedig egyenesen a barlangban lévő szent kőre vetül. Az, hogy a templomosok éppen így építették meg a kápolnát, nem lehet véletlen.
Képeken a kápolna lenyűgöző titkai
Ángel Almazon templomostörténész szerint az évente egyszer megmutatkozó jelenség által a templomosok az Anyaistennőre utalhattak. A misztikus összefüggéseknek viszont ezzel még koránt sincs vége.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció