Szél döntötte le a Szabadság-szobrot: videón az hihetetlen jelenet
Régóta látták, hogy instabil.
Nem bírta a vihar erejét Brazília egyik legismertebb látványosság-másolata: egy óránként közel 90 kilométeres széllökésekkel érkező szélvihar hétfőn ledöntötte a Szabadság-szobor egyik dél-amerikai replikáját.
Természetesen nem a New York-i ikon dőlt romba, hanem annak több tíz méter magas mása, amely Brazília déli részén, Guaíba városában, egy Havan nevű áruház előtt állt.
Szél döntötte le a Szabadság-szobrot
A szobor instabilitását a bolt dolgozói már korábban észrevették, ezért biztonsági okokból lezárták a környéket. Ennek köszönhetően az omlás idején senki sem tartózkodott a közelben, így személyi sérülés és anyagi kár sem történt. A beszámolók szerint a masszív betonalap sértetlen maradt, kizárólag a mintegy 24 méter magas szobor zuhant a földre.
A Havan szupermarketlánc üzletei Brazília-szerte ismertté váltak monumentális, klasszicista stílusú homlokzatukról, valamint az előttük álló Szabadság-szobor-másolatokról, amelyek a vásárlók figyelmét hivatottak felkelteni. A guaíbai példányt 2020-ban avatták fel, a város nagyjából százezer lakosának egyik feltűnő látványosságaként.
Az áruház tulajdonosai a történtek után hangsúlyozták: a szobor minden szükséges engedéllyel rendelkezett, és a szélsőséges időjárás okozta a balesetet.
Hamarosan elbúcsúzhatunk ettől a magyar tavunktól: rossz hírek jöttek
Aggasztó posztot tett közzé a MOHOSZ.
ElolvasomFotók: Getty Images Hungary
OLVASD EL EZT IS!
- balhé
- fogyasztóvédelem
Folytatódik a DPD balhé: a fogyasztóvédelem és a kormány is rájuk szállt
- napforduló
- téli időszámítás















