Kövér László megint befogta Szanyi Tibor száját
Szanyi nyilvánosságra hozta betiltott interpellációját.
Az országgyűlés elnöke, Kövér László ismét megtiltotta az MSZP-s Szanyi Tibornak, hogy elmondja a trafikmutyival kapcsolatos interpellációját május 27-én. Azon kívül, hogy Szanyi nyilvánosságra hozta a szöveget, kijelentette, hogy a strasbourgi emberi jogi bírósághoz fog fordulni az ügyben.
A szocialista képviselő a május 22-én megszavazott végleges trafiktörvényre reflektált, ami garantálja a 10%-os árrést a dohánytermék-kiskereskedőknek valamint bővítette az árusítandó termékek körét. Így már nemcsak dohányárut, hanem sorsjegyet, lottót, szeszes és energiaitalt, kávét, ásványvizet, üdítőt, újságot és a legújabb, hogy fagylaltot is árulhatnak.
Érvek
A házelnök újfent azzal érvelt, hogy a beszéd megfogalmazása sértené az Országgyűlés tekintélyét, és elhangzása fegyelmi intézkedésre adna okot. Szanyi megint a sarkára állt, és Facebook-oldalán tette nyilvánossá a szöveget:
"Tisztelt Miniszter Asszony!
Az elmúlt hetek zömmel arról szóltak, hogy önök trafik-engedélyeket osztogattak. Alapvetően jobbos, szélsőjobbos hovatartozás kellett a győzelemhez. A zsírosabb, akár napi pár milliós bevételt hozó helyeken viszont csak olyanok kaphattak aranyérmet, akik valamilyen módon a mai főfideszes helyi főtótumfaktumok retyerutyájához tartoznak.
A nyeréshez üzlethelyiség nem kellett. Eredendően csak annyi kellett, hogy az illető vállalja, hogy dohányt fog árulni, és imádja a Fideszt. Önök cserébe és utólag törvényileg megemelték a kötelező haszonkulcsot, s egyben mindenhol máshol betiltották a dohánytermékek árusítását, tönkre vágva pár tízezer boltot, s ezek alkalmazottait, "hulljon a férgese" jeligére.
Ön, mint a Fidesz zsoldosa minden jel szerint készségesen kiszolgálja a további fideszes törekvéseket is, azaz immár nem csak dohányt, hanem alkoholt, szerencsejátékokat, újságokat és - hovatovább - nyalnivalókat is lehet majd kapni ezekben a boltokban. A "ki mit nyal" kategória egyelőre nyitottnak látszik, de az félő, hogy mindaz, amit ezekben a szpáhi-shopokban majd kapni lehet, például adómentes pálinkát, azt máshol betiltják. Ezek sorában bizonyosan gondolnak még a szex-kellékekre, a közkeletű lószerszámokra is, sőt, a jobbikos barátjaik kedvéért talán a péniszpumpára, avagy pucér vonaglásra alkalmas táncrudakra egyaránt.
Kérdezem, vajon kiszámolták-e, hogy mekkora pusztítást végeznek ezzel a művelettel a vidéki Magyarországon? A kiadott engedélyek vajon elegendőek lesznek-e a bukás utáni strómanos életre készülő fideszes polgármestereknek, képviselőknek? Hisznek-e abban, hogy a 2014-ben kormányra kerülő demokratikus erők majd hagyni fogják, hogy a levitézlett csapataik megmaradjanak ezeken a fosztogatós pályákon?
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A múltkor, egy betiltott kérdésemmel azt is tudakoltam, vajon nem sül-e le a bőr a képükről? Azóta világossá vált a válasz: nem, mert önök eddig is arcátlanul, azaz az önök kedvenc fordulatával élve pofátlanul szórakoztak a magyar emberek megélhetésével. Bárkit nyomorba döntöttek, még a legnyomorultabbakat, a munkaképteleneket is megfosztották a járadékaiktól, csak hogy a közgépes maffiájukat degeszre tömhessék.
Azt is kérdezem hát, hogy hajlandóak-e önként sietni a történelem szemétdombjára, avagy előbb még megkísértik a "hatalom, vagy börtön" című vakmerő játékukat?
Várom válaszát!"
Kép: Facebook.
OLVASD EL EZT IS!
- pályázat
- belföld
Trafikmutyi: a Fideszes képviselő szerint is kilóg a lóláb
- cigaretta
- belföld