Rohamosan terjed a szamárköhögés Európában: Magyarországról is aggasztó híreket közöltek a szakemberek
Figyelmeztetnek a szakértők!
Már a Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikáján is kezeltek idén súlyosan beteg gyermeket szamárköhögéssel. Míg a korábbi években maximum egy-két megbetegedést tapasztaltak éves szinten Magyarországon, addig az idei első negyedévben már 12 esetet regisztráltak.
A betegség ellen létezik védőoltás, amit a gyerekek kötelező oltásként kapnak meg, de a kisbabákra különösen veszélyes lehet, ha a védettség kialakulása előtt fertőződnek meg a kórral, olvasható a Semmelweis Egyetem közleményéből.
Szamárköhögés Magyarországon
„Elhúzódó, több mint két hete tartó köhögési rohamok, ezek következtében kialakuló hányás és szamárhangszerű légvétel esetén fel kell merülnie a gyanúnak, hogy szamárköhögésben szenved a beteg” - mondta el dr. Pék Tamás.
A Semmelweis Egyetem Gyermekgyógyászati Klinikájának infektológusa ismertette: a megfertőződést követő egyhetes lappangási időszakban a betegség még nem jár tünetekkel, utána következik egy 1-2 hetes, orrfolyással, enyhe köhögéssel, többnyire láztalanul zajló szakasz, majd legtöbbször ezután lép fel, és akár hat hétig is eltarthat a szamárhangszerű köhögés. A csecsemőknél azonban ez azért különösen veszélyes, mert a köhögési rohamok miatt apnoé is kialakulhat, amikor a gyerekek nem vesznek levegőt, így fulladás vagy szívleállás következtében akár halál is bekövetkezhet. Ugyanakkor esetükben a típusos szamárhang szinte soha nem észlelhető.
Mivel a környező országokban - Ukrajnában, Horvátországban és Csehországban is - meredeken növekszik a szamárköhögéses esetek száma, így a betegség hazánkban is újra felütötte a fejét.
Ezért közvetlenül a családtervezés előtt állóknak javasolt beadatni felnőttként újra a védőoltást, illetve azoknak a nagyszülőknek is, akik családjában csecsemő él. A kisbabák ugyanis a védettség kialakulásáig magas kockázatnak vannak kitéve.
A nemzeti immunizációs program részeként a gyerekek térítésmentesen kapják meg az oltást csecsemőként, majd az emlékeztető oltást másfél és hatéves korban, végül hatodik osztályban. A védőoltás hatása körülbelül öt évig tart, így a gyerekek 17-18 éves korukig védettek maradnak. A felnőttek a háziorvossal írathatják fel, majd patikában vásárolhatják meg a vakcinát, hasonlóan az egyéb felnőtt korban alkalmazott védőoltások többségéhez - emelte ki dr. Pék Tamás.
Az infektológus azt is hozzátette, hogy a védett korosztály is megfertőződhet a betegséggel, de náluk enyhe tüneteket okoz a szamárköhögés.
A betegséget antibiotikummal kezelik, és legtöbbször a közvetlen családtagok kezelése is szükséges lehet annak érdekében, hogy a baktérium ne cirkuláljon a családban, hiszen a betegség nemtől és kortól függetlenül bárkire ragályos.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Hiába örökletes, lehet tenni a magas vérnyomás ellen: kezeletlenül nagyon veszélyes szövődményei lehetnek
Így előzd meg a magas vérnyomás kialakulását!
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary