Történelmi pillanat: ma először közelíti meg a Napot az európai űrszonda

Először közelíti meg a Napot a Solar Orbiter európai űrszonda.

solo
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Először halad el a Naphoz közel, mintegy 77 millió kilométeres távolságban hétfőn a Solar Orbiter, röviden SolO európai űrszonda. A misszió feladata, hogy új információkkal segítse a Nap dinamikájának megértését. A perihélion, vagyis röppályájának a Naphoz legközelebb eső része a szondát a Vénusz és a Merkúr között vezeti el.

A következő években ennél is közelebb kerül, akár 43 millió kilométerre is megközelíti a csillagot. A Föld átlagosan 149 millió kilométer távolságra kering a Nap körül.

Az Európai Űrügynökség, az ESA által februárban útnak indított szonda missziója első négy hónapjában hosszú ellenőrzésen esett át. A mérnökök átvizsgálták a SolO rendszerét, és beüzemelték tíz tudományos műszerét. Még egy évre van szükség ahhoz, hogy minden rutinszerűen működjön a szondán, magnetométere - MAG - viszont már működésbe lépett.

Ez a műszer érzékeli a napszél - a Napból érkező, elektromosan töltött részecskék - mágneses mezőit. Már most rögzíti a Nap koronális tömegkilökődéseinek hatására keletkező zavarokat.

Tim Horbury, a MAG-ot fejlesztő kutatócsoport vezetője, az Imperial College London kutatója elmondta, hogy már február 24-én bekapcsolták a műszert. A korai kezdet lehetővé teszi azt is, hogy a londoni tudóscsoport tandemméréseket végezzen az ESA BepiColombo nevű missziójának magnetométere segítségével. Ez utóbbi szonda a Merkúr felé tartó útján áprilisban még egyszer megközelítette a Földet. A két misszió így egymáshoz viszonylagos közelségben tudta érzékelni a napszelet.

A cikk az ajánló után folytatódik

Szenvedélyeink fogságában - Az addikció és a kontrollvesztés pszichológiája

A Femina Klub júniusi vendége Dr. Zacher Gábor toxikológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között a kultúránkban hangsúlyosan jelen lévő függőségek kérdéseiről beszélget.

Zacher Gábor szerint, ha saját magunk elé tükröt tartunk, akkor 4-5 függőséget mindenki fel tudna sorolni. Igaz ez?

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2023. június 5. 18 óra

Helyszín: József Attila Színház

Promóció

A SolO egyik következő fontos eseménye december végén a Vénusz melletti elröpülése lesz, amely a Nap irányába való továbbhaladását segíti. Mintegy 500 ezer kilométerre fog elhaladni a bolygó felszíne felett. A misszió teljes tudományos szakasza 2021-ben kezdődik, amikor a SolO mind a tíz műszere megkezdi megfigyeléseit.

Fotók: NASA

Képeken a marsi napfelkelte és naplemente

Az InSight körülbelül 13 óra különbséggel készítette a képeket a robotkarján található kamerával. Mivel a Nap sokkal messzebb van a Marstól, mint a Földtől, az emberek számára szokatlanul kicsinek tűnik a felvételeken.

Ezt is szeretjük