Életében először fotózta a Napot: mágikus pillanatot örökített meg

Sok kutatómunka kellett ahhoz, hogy ez a zseniális felvétel elkészüljön.

nap
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

A fotósok munkáját sokan hajlamosak alábecsülni, pedig valójában egy nagyon összetett és sok kreativitást igénylő művészeti ágról van szó. Nem is beszélve arról az elszántságról és kitartásról, amit egy-egy a feladat igényel.

Erről a profi fotós, Mack Murdoc is sokat tudna mesélni, hiszen a férfi nem csak pár másodpercet szán lehengerlő munkáinak elkészítésére. Bár korábban is szívesen mutatott be az űrrel és különböző sci-fi-elemekkel tarkított alkotásokat, fő művének egyértelműen első fotója számít a Napról, amihez foghatót még nem igazán rögzítettek.

Mindent a tökéletes fotóért

A fotós elárulta, hogy mindig is a kihívások motiválták, mindig új célok meghódításában látta a fejlődését. Valószínűleg ez járt a fejében akkor is, amikor kitalálta, hogy a Nap előtt elhaladó Nemzetközi Űrállomás útját követi végig. Bár a Föld keringése miatt meglehetősen gyakran, nagyjából 90 percenként látható, ahogy a legforróbb égitest előtt elhalad az űreszköz, ezt tökéletesen megörökíteni hosszadalmas munkát igényelt.

nap-nemzetközi-űrállomás
Fotó: mackmurdoc / Instagram

Murdoc folyamatosan tanulmányozta a koordinátákat, hogy mikor, milyen szög ideális a kép elkészítéséhez, nagyon pontosnak kellett lennie, hogy a lehető legtökéletesebb fotó szülessen. Ezt nem könnyítette meg az a tény, hogy az űrállomás 27 600 km/órás gyorsasággal mozog, így fél másodperc alatt ér el a Nap egyik oldaláról a másikra. A fotós a projekt indulása előtt öt nappal kezdte használni azt a teleszkópot, ami segítségével készítette a fotókat, így neki is nagyon új volt még a feladat, korábban nem fotózta ilyen technikával a Napot.

Szenvedélyeink fogságában - Az addikció és a kontrollvesztés pszichológiája

A Femina Klub júniusi vendége Dr. Zacher Gábor toxikológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya többek között a kultúránkban hangsúlyosan jelen lévő függőségek kérdéseiről beszélget.

Zacher Gábor szerint, ha saját magunk elé tükröt tartunk, akkor 4-5 függőséget mindenki fel tudna sorolni. Igaz ez?

Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub

Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.

Időpont: 2023. június 5. 18 óra

Helyszín: József Attila Színház

Promóció

Lenyűgöző fotók! Így néz ki Magyarország az űrből, egy kanadai űrhajós szemével

Chris Hadfield, az ISS parancsnokának űrbéli képei.

(Kép forrása: macmurdoc / Instagram, borítókép: Getty Images Hungary)

Ezt is szeretjük