Elképesztő, amit ez a sminkes férfi az arcával művel: alkotásai becsapják a szemet
Szinte megelevenednek, és életre kelnek a férfi arcán található alkotások.
Ma már a közösségi térben egyáltalán nem szokatlan, hogy vannak olyan férfiak, akik a sminkelésben élik ki örömüket és kreativitásukat. Vannak, akik csak modelleknek és vendégeknek készítenek meseszép alkotásokat, ám a legtöbben saját arcukon is kísérleteznek, hogy mi néz ki a legjobban.
Az olasz Lucas Luce arcfestése azonban eltér a többi művésztől: ő főként fantáziasminkeket alkot, méghozzá egészen elképesztő módon. Festményei igazi remekművek, amik nagyon részletgazdagok, szépen kidolgozottak, ráadásul még optikai illúziót is keltenek.
Lenyűgöző és nagyon látványos arcokat fest a sminkes férfi
A 42 éves milánói művész nem most kezdte a szakmát, hiszen már közel húsz éve sminkel televíziónál, ám 2014-ben úgy érezte, valami egészen mást is szeretne alkotni. Ekkor kezdett arcfestéssel és optikai illúziók megalkotásával foglalkozni, először a karjait használta „vászonként” majd áttért az arcára is, a munkáiról készült fotók pedig magukért beszélnek.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
(Képek forrása: lucaluceart / Instagram)
OLVASD EL EZT IS!
- kreativitás
- művészet