2000 éves szobákra bukkantak a föld alatt, a Siratófal közvetlen közelében

A feltárt objektum alagsori kamra, lakóhely vagy akár rejtekhely is lehetett.

siratofal
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Kétezer éves föld alatti építményt találtak Jeruzsálemben a Siratófal közelében - jelentette kedden a helyi média. A három helyiségből és a közöttük elterülő udvarból álló építményt az alapkőzetbe vésték a második szentély lerombolása, i. sz. 70. előtt.

Nem világos a szobák rendeltetése: alagsori kamra, lakóhely vagy akár rejtekhely is lehetett - közölte az ásatás egyik vezetője, Barak Monnickendam-Givon a The Times of Israel című izraeli angol nyelvű lappal. A központi elhelyezkedés és a Szentély alig harminc méteres közelsége miatt a régész azt sem zárta ki, hogy egy nagyobb középület alagsori része lehetett a most megtalált kőemlék.

Évszázadokig rejtve voltak

A kétezer éves maradványokat a Siratófal melletti mellékhelyiségek területe alatt találták, ahol korábban szegények ingyenkonyhája működött. A helyiségeket évszázadok óta elrejtette egy nagy, 1400 éves bizánci, majd egy helyére lépő korai iszlám, omajjád korból származó épület, annak is a fehér mozaikpadlója.

Barak Monnickendam-Givon
Barak Monnickendam-Givon
Fotó: Yaniv Berman/Israel Antiquities Authority

Az alapkőzetből kézi szerszámokkal, vaskalapáccsal vájták ki a három, meglehetősen tágas helyiséget, egy körülbelül 2,5 méterszer 4 méteres, egy 2,5 méterszer 2,5 méteres és egy harmadik, még nagyrészt feltárásra váró szobát. A helyiségek között szinteltolások és lépcsők vannak.

Már számos, ebből a korból származó, kőbe vájt építményt fedeztek fel, de azok rituális fürdőnek, vagyis mikvének vagy sziklasírnak készültek, és nem lakóhelyiségnek, mint a most felfedezett hely. A szobákban a polcokat és a tárolófülkéket is az alapkőzetbe csiszolták csakúgy, mint az ajtókat tartó tokokat és a lámpásoknak szolgáló mélyedéseket.

A cikk az ajánló után folytatódik

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

A helyiségek feltárásakor agyagból készült lábosokat, lámpásokat, főzőedényeket, csak a zsidó lakosság által használt kőkorsót és egy rituális fürdő kőmedencéjének töredékét is megtalálták. Noha az építmény kialakítása első látásra nagyon hasonlít más, korábban fellelt sziklasírokhoz, a régészek szinte kizártnak tartják, hogy halottakat rejtettek volna el benne, mert ez a rész a város belsejében volt ebben a korszakban, és a zsidó vallás tiltja a temetkezést a lakott területeken.

Kiemelt kép: Getty Images

Értékes leletekre bukkantak a budai Várban

A Budavári Palotanegyed megújítását célzó Nemzeti Hauszmann Program keretében a Vár több területén zajlanak régészeti feltárások, valamint korábban lerombolt épületek helyreállításának előkészítő munkálatai.

Értékes leletekre bukkantak a budai Várban: képeken mutatjuk a felfedezést

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük