Ókori római pincét találtak Komáromnál: csodálatos kincseket rejtett
A most megtalált pince már a negyedik hasonló, föld alatti építmény az ókori Brigetióból.
Komáromi csatornázási munkákon az egykori Brigetio területén római pincét tártak fel a régészek, melyben egy épen maradt, női arcot ábrázoló falfestmény részletét találták - mondta el az MTI-nek az ELTE ókori régészeti tanszékének vezetője.
Bartus Dávid tájékoztatása szerint az előzetesen a 2-3. századra keltezhető pince felett az ókorban valószínűleg nem állt építmény, viszont közvetlenül mellette díszes falfestményekkel és stukkókkal díszített épület húzódott.
A pince teteje még az ókorban beszakadt, és a mellette álló épület vályogtégla falainak egy része a pincébe dőlt bele. Az ásatás egyik legszebb lelete egy különlegesen épen maradt, női arcot ábrázoló falfestmény részlete. Az épület tetejének maradványai alatt több kerámia tárolóedényt is találtak. A födém alól előkerült a helyiség ajtajának vas zárszerkezete, valamint a vakolatban megfigyelhetők a polcok felfüggesztéséhez tartozó nyílások és födémhez tartozó gerendafészkek nyomai.
Épen maradt római kori pince került elő Komáromban Kiváló állapotban megmaradt ókori pincét tártak fel a régészek...
Közzétette: Várkapitányság Régészet – 2020. augusztus 28., péntek
Számadó Emese, a Klapka György Múzeum igazgatója elmondta, hogy a most megtalált pince már a negyedik hasonló föld alatti építmény az ókori Brigetióból. A helyszínt az ásatás után visszatemetik, a csatorna átvezetésénél megóvják az ókori falakat.
A római határ, a limes mentén fekvő Brigetio Komárom keleti városrésze, Szőny alatt található. A 100 körül felépített állandó kőtáborban állomásozott a Római Birodalom határait védő 30 légió egyike, a Legio I. Adiutrix. Az erődítmény vonzáskörzetében először katonaváros alakult ki, majd ettől 2-3 kilométerre a polgárváros létesült.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A régészek szerint Brigetio felépítését, szerkezetét, történetét Magyarországon Aquincuméval lehet összehasonlítani. Brigetio a Severusok alatt élte virágkorát a 2. század végén, a 3. század elején municípiumi rangot kapott, később már coloniaként említik.
8 régészeti lelet, amiről nem tudták, milyen értékes
Amikor egy régész ránéz egy leletre, szinte azonnal sejti, milyen korú, származású, ennél fogva milyen értékű tárgyat lát. A laikus ember viszont nincs ilyen hozzáértő szemekkel megáldva.
Évekig madáritatóként használta a 2 ezer éves római tálat a férfi: 8 régészeti lelet, amiről nem tudták, milyen értékes
Nézegess képeket!
ElolvasomOLVASD EL EZT IS!
- történelem
- orrszarvú
Példátlan, amit a rejtélyes, jégkorszaki állat testében találtak a kutatók
- történelem
- nagy-britannia