Kirúgások és csúnya átverés? Ezt hozta magával a 2013-as rezsicsökkentés
A rezsicsökkentésnek a szolgáltatók isszák meg a levét.
Amint ahogy azt korábban már sejteni lehetett, a rezsicsökkentésnek megvannak a maga hátulütői, még ha a lakosságnak kevesebbet kell is fizetnie.
Nevezetesen a budapesti közműszolgáltatók bevételkiesésének egy részét több milliárd forinttal kompenzálta az önkormányzat, de van olyan cég is, ahol elbocsátásokra vagy a fizetés csökkentésére kényszerültek az érintett vállalatok - írja a napi.hu.
A lakosság nyert, a szolgáltató vesztett
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium államtitkára, Fónagy János elmondása alapján a 2013-ban megkezdett rezsicsökkentés eddig 230-240 milliárd forintot hagyott a magyar családoknál. Ez azt jelenti, hogy ekkora bevételtől estek el a szolgáltatók.
A fővárosi önkormányzat részlegesen kompenzálta a kiesést a Főtáv Zrt.-nél vagy a Főkétüsz Fővárosi Kéményseprőipari Kft.-nél. Ugyanakkor a magánkézben lévő cégek elbocsátásokra vagy költségcsökkentésre kényszerültek. Az ő esetükben a folyamat vélhetően folytatódni fog a rezsicsökkentés harmadik szakaszával.
Az Elmű féléves jelentéséből annyit lehet megtudni, hogy a lakossági egyetemes szolgáltatás már évek óta veszteséges, amit tovább növelt a tavaly január 10-i hatóságiár-csökkenés. A cég alkalmazottainak létszáma a 2012. januári 376 főről tavaly decemberre 352-re csökkent.
Milliárdokat fizetett a főváros
A főváros a Főkétüsz Kft.-t 540 millió, a Főtáv Zrt.-t 5 milliárd forinttal kompenzálta. Az előbbi vállalat az összeget az 50%-os díjtételcsökkentés miatti bevételkiesés, valamint az új többletfeladatok költségeinek ellensúlyozása érdekében kérte. A Főtávnak pedig azért volt szüksége az 5 milliárdra, mert a tavaly januári rezsivágás után 4,3 milliárdos bevételtől esett el, a második rezsicsökkentés után pedig 4 milliárdos mínusza származott.
A Főtáv idén nem tervezi az általános béremelést, továbbá bruttósítja a cafeteriakeretet és felülvizsgálja a bérpótlékokat. A cég 2012-ben megkezdte a saját tervezésű hőközpontok gyártását, ami biztosítja a munkaerő jobb kihasználását, valamint csökkenti a hőközpontcserék költségét.
A kéményseprők szintén már korábban elkezdtek spórolni a költségcsökkentő intézkedéseikkel. Ezek az első kilenc hónapban 74 millió forint megtakarítást eredményeztek.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A Tigáz Zrt. is kénytelen volt csökkenteni a költségeit és visszafogni a beruházásokat. A Céginfo.hu adatai szerint a vállalatnál a létszám egy év alatt 553-ról 544-re csökkent. Az ENI tulajdonában lévő gázszolgáltató 2013 második felében költségcsökkentésre kényszerült, a következő években pedig további megszorításokra lesz szükség.
- budapest
- elbocsátás
- villanyszámla
- rezsicsökkentés
- gázszámla
- belföld
- polgármester
- közüzemi számla
- Terasz
OLVASD EL EZT IS!
- orbán viktor
- mém
Képek! A Fidesz már nagyon izgatott
- fidesz
- orbán viktor