Kik a pletykásabbak, a nők vagy a férfiak? A kutatók megvizsgálták a kérdést
Kik, miről és miért pletykálnak szívesebben? Nemek harca a kibeszélésben.
A fecsegés nemcsak a nők asztala, a férfiak is előszeretettel pletykálnak. A kanadai Ottawa Egyetem kutatásában a szakemberek utánajártak, miről és miért pletykálnak leginkább a nők és a férfiak. Az eredmények felettébb érdekesnek bizonyultak.
Míg a férfiak kedvenc beszédtémája mások sikere, egzisztenciája és az edzettsége, addig a nőket a frizura, a smink és talán nem meglepő módon a testalkat foglalkoztatja. A kutatást az Evolutionary Psychological Science szaklapban publikálták, Adam Davis és kollégái közreműködésével.
Kik pletykásabbak, a nők vagy a férfiak?
A tanulmány során bebizonyosodott, hogy a nők alaphangon többet pletykálnak, kiváltképp akkor, ha a tét a férfiszívek meghódítása. Éppen ezért a nőknél nagyobb szociális értékkel bír a pletyka, hiszen így hatékonyabban felmérhetik riválisaikat. A kísérletben 290, 17 és 30 év közötti egyetemi hallgatót kérdeztek többek között arról, konkurenciát látnak-e azonos nemű társaikban, milyen gyakran pletykálkodnak, illetve, szerintük helyes-e kibeszélni másokat a hátuk mögött.
Davis szerint a pletyka nem más, mint taktika, amit a kiszemelt elcsábítása érdekében alkalmaznak. Ebből a szemszögből vizsgálva a kutatók szerint a pletyka nem felesleges időtöltés, hanem meghatározó eleme az emberi kapcsolatoknak.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
A férfiak sem tudnak lakatot tenni a szájukra
Úgy tűnik, a kutatóknak nem sikerült még zöld ágra vergődniük ebben a témában, alaposabb utánajárással ugyanis találni kutatásokat arra vonatkozóan is, hogy a férfiak sem bírják sokáig pletyka nélkül. Egy angol tanulmány szerint a férfiak 55%-a, a nők pedig 46%-a tölti szívesen az idejét kibeszéléssel, ráadásul a megkérdezettek közül minden ötödik férfi akár napi 3 órát is képes a pletykálkodásnak szentelni. A kísérletben 1033 főt kérdeztek meg, a BMRB Kutatóközpont munkatársai közreműködésével.
Pletyka vagy rágalom?
A pletyka jelenségével a szociális szakemberek is sokat foglalkoznak, ők elsősorban arra kíváncsiak, hogyan hat a pletyka a társadalom egészét tekintve. Érdekesség, hogy az évek során nem a pletyka terjedési sebessége változott, sokkal inkább az, hogy egyszerre mennyi emberhez juthat el az információ - akkor is, ha hamis. A szakemberek ezért különbséget tesznek a pletykálkodás és a rágalmazás között. Pletykálkodásnál az információ nem csorbul, mindössze értékelő ítéletet mondanak egy harmadik személyről. A rágalmazás viszont bűncselekmény, melynek során a szabadság és az emberi méltóság joga is sérül azáltal, hogy hamis információt tényként állítanak valakiről.
Ha kíváncsi vagy, nézd meg Szvetelszky Zsuzsanna, pletykakutató és szociálpszichológus érdekfeszítő előadását sok egyéb érdekesség mellett arról, hogy bizony nincs a világon olyan kicsi társadalmi csoport, ahol ne ütné fel fejét a pletyka.
OLVASD EL EZT IS!