Gyanús reklám terjed az interneten: sok pénzed bánhatja, ha bedőlsz neki
Piramisjáték-gyanús átverésre hívja fel a figyelmet a Magyar Nemzeti Bank.
Figyelmeztetést adott ki a Magyar Nemzeti Bank honlapján a Crypto World Evolutionra, amely piramisjáték egyes jegyeit hordozó multi level marketing, vagyis MLM-terméket reklámoz a közösségi médiában magyar magánszemélyeknek.
A jegybank MTI-nek küldött szerdai közleménye kiemeli: a CWE olyan, a kriptovaluták kereskedéséhez szükséges szoftvereket és egyéb szolgáltatásokat kínál, amelyekhez hasonlóak ingyenesen vagy jóval olcsóbban is elérhetők a piacon. Közölték, hogy az interneten nem található hiteles adat arra vonatkozóan, hogy a kereskedő robot, vagyis a szoftvertermék folytat-e tényleges kereskedést, illetve az esetlegesen elért hasznot a befizetők valamilyen módon tudják-e realizálni.
Piramisjáték-sémát működtetnek
Az interneten elérhető weboldalakon bemutatott koncepció szerint a CWE keretében alapvetően a beléptetett új személyek arányában érhető el jövedelem. Ez a szisztéma leginkább a piramisjátékokban terjedt el, ahol az egyetlen bevétel az új belépők befizetéseiből származik. Ennek alapján a CWE valódi tevékenysége arra irányulhat, hogy minél több ember számára értékesítsék a termékeiket, illetve ezek a személyek további értékesítéseket valósítsanak meg.
Az MNB piacfelügyeleti tapasztalatai alapján előfordul, hogy a szervezők valamilyen kriptovalutához köthető tevékenységet végzőként hirdetik magukat, valójában azonban MLM-rendszert - adott esetben piramisjáték-sémát - működtetnek, amelyben a kriptovalutáknak nincs szerepe, vagy az elenyészően csekély.
E kockázatok miatt jelentős az esély, hogy a befektetők végleg elveszthetik befektetett tőkéjük egy részét vagy egészét. A jegybank szerint a befektetés előtt érdemes a kockázatok értékelésén túl megbízható és valós információkat szerezni az adott tevékenységről, az érintett kriptovalutáról és annak üzemeltetőjéről.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Továbbá azt is javasolja, hogy az érintettek kérdezzenek rá a befektetési döntést ajánló személynél vagy a szervezőnél a befektetéssel járó kockázatokra, lehetséges veszteségekre és az értékesítési, valamint az ügyletből történő kiszállási lehetőségekre. A közösségi médiában megjelenő - jellemzően szponzorált - tartalmakban szereplő információk gyakran elégtelenek a megalapozott befektetői döntések meghozatalához - tette hozzá az MNB.
Fotók: Getty Images
Fényképes átverésekről rántjuk le a leplet
Az internet elterjedése azonban a hasznos információk mellett a manipuláció és a szenzációhajhászás legváltozatosabb eszközei előtt is szélesre tárta az ajtót, vagyis sokan nem szégyellnek pár kattintásért és megosztásért cserébe visszaélni a felhasználók jóhiszeműségével.
Végre itt a magyarázat a leghíresebb időutazós fotóra: logikusabb, mint hinnéd
Nézegess képeket!
Elolvasom