Ha ilyennel találkozol, jelentsd a NÉBIH-nek: téged is átverhetnek, ha nem teszed

Az illegális fakitermelés problémája egész évben aktuális. Ha bedőlsz a csalóknak, te is rosszul járhatsz.

farakas
Húsvéti tojásvadászat
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Egyre hatékonyabb az illegális fakitermelés és -kereskedelem elleni küzdelem a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal közleménye szerint: tavaly több mint 80%-kal nőtt a faanyag-kereskedelmi láncban végzett NÉBIH-ellenőrzések száma az előző évhez képest. 

Ennek eredményeként a hatósági zár alá vett, illetve elkobzott, illegálisan forgalomba hozott faanyag több mint tízszerese - mintegy 130 kamionnyi - lett a 2017. évinek, a kirótt bírságok pedig háromszorosára, közel 38 millió forintra emelkedtek - derült ki a NÉBIH honlapján közzétett összesítőből.

A hivatal összesítése szerint a legmagasabb bírságokat tavaly Tolna - 11 millió forint - és Baranya - 8,9 millió forint - megyében rótták ki, az illegális fakitermelés kockázata Borsod-Abaúj-Zemplén és Baranya megyében volt a legmagasabb. Tavaly a hatóság szakemberei csaknem 2500 telefonhívást fogadtak, és 1500-nál több elektronikus levélre válaszoltak az ügyfelek megkeresései alapján.

A NÉBIH kéri a lakosságot, hogy, amennyiben gyanús vagy illegális faanyag-kereskedelmet észlelnek, azt haladéktalanul jelezzék az eutr@nebih.gov.hu e-mail címen.

Fotók: Getty Images.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. Podcast-sorozatunk legújabb részében a testpozitivitás került terítékre. Tényleg építő jellegű vagy egyre egészségtelenebb a body positivity mozgalom? Mitől függ a testünkkel való viszonyunk? Miért mennek általában a nők plasztikáztatni?

Promóció

Elképesztő trükkel mentettek meg egy több száz éves fát

A legendás Jackson-tölgy abban a szerencsés helyzetben van, hogy nemcsak saját magát, de a közvetlen környezetét is - mintegy 2,4 métert - birtokolhatja. Történetét az alábbiakban részletesen elmeséljük.

Elképesztő trükkel mentettek meg egy több száz éves fát: egyszerre vicces és zseniális

Nézegess képeket!

Elolvasom
Ezt is szeretjük