Duplán veri át a kormány a tanárokat
A minimálbér és a fizetésemelés sem annyi, amennyit mondanak.
A mindenkori minimálbér emelkedése miatt a pedagógusok bére átlagosan 8-9 ezer forinttal emelkedik január 1-től - jelentette be a köznevelésért felelős államtitkár, Hoffmann Rózsa január 6-án, hétfőn.
Az év elejétől a minimálbér a korábbi 98 ezer forint helyett 101 500 forintra nőtt, és ez a közalkalmazotti bértábla illetményalapját is adja.
Értelmiségi átlagbér már a tanároknak
Ezzel a változással tehát egy egyetemi végzettségű, kezdő tanár fizetése 169 442 forint helyett 175 494 forintra nő, amit február elején kapnak meg először. A közalkalmazotti bértábla alapján minden egyes pedagógusnak automatikusan nő a fizetése háromévenként. Emiatt a tanárok további harmadrésze átlagosan 8-10 ezer forinttal fog többet kapni a következő hónapban.
Az első kör lezajlott
A tanárok béremelésének első fázisa szeptemberben lezajlott, ez ekkor 160 ezer pedagógusnak jelentett 34%-os béremelést. Ez a 34% a jogszabály szerint az emelés 60%-át jelentette. A további 40%-ot négy lépcsőben kapják meg, tehát most január 1-én 10%-kal, majd minden évben további 10%-kal emelkedik a fizetésük, egészen 2017. szeptember 1-ig.
Azt várják, hogy a fizetések emelkedésének és az új életpályamodell hatására növekedjen a pedagógusi hivatás iránti érdeklődés. Sokan voltak ugyanis, akik elhagyták a pályát, vagy nem is vállalták a méltatlanul alacsony fizetések miatt.
Visszajelzések
A Klebelsberg Intézményfenntartó Központ bicskei tankerületi igazgatója, Illés Szabolcs elmondása alapján 2013 januárja óta 13 intézmény tartozik hozzájuk, ezen intézményekben pedig 276 pedagógus dolgozik, akiknek a bére átlagosan 50 ezer forinttal emelkedett. A tankerületben korábban tapasztalható pedagógushiány után a létszám mára majdnem 100%-ra emelkedett.
A valóság folytatódik
A közoktatási államtitkár által bejelentett hírrel kapcsolatban több probléma is felmerül. Kezdve azzal, hogy a pedagógusok bérének emelésével az óraszám is sok helyen megnőtt, ami arányban van egymással, így nem beszélhetünk különösebb emelkedésről.
Ezen kívül a gyógypedagógusok bére is emelkedett, vagy mégsem, mert volt, akinek vissza kellett fizetnie. Nem beszélve arról, hogy a gyógypedagógusok korábban rengeteg túlórát vállaltak túlórapénzért, aminek a lehetőségét most megszüntették.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A másik probléma a minimálbérrel van, ami meglehetősen becsapósan alakul, hiszen a bruttó összeg emelkedése nem feltétlenül jelenti azt, hogy a nettó érték is nőtt volna. A Fidesz azonban várhatóan - szokásához híven - újra és újra el fogja mondani, hogy a tanárok fizetése végre elérte az értelmiségi fizetést, ami lényegében úgy becsapás, ahogy van.
Kép: MTI.
OLVASD EL EZT IS!
- minimálbér
- belföld