Téged érint a fizetésemelés? Nem csak a minimálbér emelkedik jövőre

Emelés jöhet a jövő évi adócsökkentés után.

Dilemma - Izgalmas témák, különböző nézőpontok a Femina új podcastjében.
Sóbors
Ez is érdekelhet
Retikül
Top olvasott cikkek

Az inflációt követő mértékben, 2,4%-kal emelkednek a közfoglalkoztatottak bérei jövőre - jelentette be Selmeczi Gabriella keddi sajtótájékoztatóján.

A Fidesz szóvivője hozzátette, hogy ez egy újabb állomása a kormányváltás óta megkezdett béremelési folyamatnak.

Emelkedő bérek

A szóvivő elmondta, hogy a közfoglalkoztatottak alapbére jövőre bruttó 77 300 forint lesz, ami a nettó bérek 10-20 ezer forintos emelkedését jelenti, a jövő évi újabb adócsökkentéseknek köszönhetően. A háromgyermekes családok esetében a nettó bér kevesebb mint ezer forinttal lesz alacsonyabb a bruttó összegnél - tette hozzá.

Felidézte azt is, hogy 2014-re 153 milliárd forintot különítettek el a pedagógusok béremelésére, és az elfogadott programnak köszönhetően a következő években minden esztendőben 5-10%-kal emelkedik a pedagógusok fizetése.

Emlékeztetett arra is, hogy az egészségügyi dolgozóknak is emelkednek a bérei, tehát az orvosok, szakdolgozók, fekvő- és járóbeteg-ellátásban dolgozók, szakorvosok és intézeti gyógyszerészek után az ápolási igazgatók, az egészségügyi szakoktatók, a mentőhelikopter-vezetők és a kémikus, illetve fizikus végzettségű egészségügyi dolgozók bére emelkedik.

Emellett januártól a szociális ágazatban dolgozó 91 ezer alkalmazott fizetése is nő 5-11%-kal, havi 6-17 ezer forinttal, amire 9,2 milliárd forintot különítettek el a következő évi költségvetésben.

A fideszes politikus kiemelte azt is, hogy a kormányváltás óta minden évben átlagosan 10%-kal nőtt a minimálbér is, ami jövőre először lesz 100 ezer forintnál nagyobb, de azt már nem tette hozzá a szóvivő, hogy ez az emelkedés valójában mit jelent a munkavállalónak, mit a munkaadónak és mit az államnak. 

Gyurcsány Ferenc kis híján kiszorult a csapatból - Képeken a leggazdagabb magyarok

Nézegess képeket!

Elolvasom

Rendezik a baloldal adósságait

A sajtótájékoztatón szintén résztvevő Zsigó Róbert a Fidesz másik szóvivője kitért arra, hogy a kormány rendezi a Gyurcsány- és Bajnai-kormányok gyalázatos adósságait a vasutasokkal és a tűzoltókkal kapcsolatban. Még karácsony előtt 30 ezer vasutas kap nettó 33 700 forintot, a tűzoltóknak pedig 2011-ben fizették ki az elmaradt 7 milliárd forintnyi túlórapénzüket.

Dilemma podcast

A Dilemma a femina.hu podcastje, mely minden adásban egy-egy megvitatást érdemlő témát jár körbe. A legújabb epizódban a cancel culture, azaz az eltörléskultúra került terítékre. Mikor született meg, és mit jelent a cancel culture kifejezés? Miért veszélyes jelenség? Kik azok a híres személyek, akik érintettek? Honnan tudjuk, hogy valósak-e az ellenük felhozott vádak? Hogyan befolyásolja az eltörléskultúra a stand up comedy műfaját?

Promóció

Hozzátette, hogy januártól tovább folytatódik az adócsökkentés is, 270 ezer kiskeresetű család adózik jövőre kevesebbet. Zsigó Róbert hangsúlyozta, hogy az egyre több társadalmi csoportot érintő bérrendezési folyamatokat a kormány nem más társadalmi csoportoktól elvett forrásokból, és nem is hitelből fedezi.

A sajtótájékoztatón kérdésre reagálva Selmeczi Gabriella elmondta: a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium kérésére halasztották el a szociális temetés bevezetését. A szaktárca ugyanis közölte: az önkormányzatoknak szükségük van még egy évre az adminisztráció felkészítésére.

Ezt is szeretjük