Irtó cuki dolog derült ki a patkányokról: ez akkor is tetszeni fog, ha nem bírod őket
A tudósok ismét patkányokon kísérleteztek, de ezúttal kíméletesen: csak játszottak a kis állatokkal.
A patkányok még összetettebben képesek gondolkozni, mint azt eddig gondolták róluk tudományos berkekben.
A rágcsálótulajdonosoknak most dagadhat a büszkeségtől a mellük. Ők már valószínűleg rég tudják azt, amit a The Guardian oldalán megjelent kísérlet során kiderítettek a kutatók.
A patkányok viselkedése
Egy német idegtudósokból álló kutatócsoport több hetet töltött azzal, hogy egy körülbelül 30 négyzetméteres, dobozokkal berendezett szobában szabályszerűen bújócskázzanak a patkányokkal. Mindezt úgy, hogy semmiféle jutalomfalatot nem kaptak a rágcsálók, csak egy kis cirógatást.
Az állatok nem az interakció miatt mentek bele a játékba, hanem csak szimplán a játék kedvéért. A rágcsálók kutyákra jellemző boldogság és izgatottság jeleit mutatták, ahányszor csak rájuk találtak a kutatók, vagy ők bukkantak rá az egyik rejtőzködő tudósra. A heteken át tartó móka során a patkányok rájöttek arra, hogy ha a szobába érve a bezárt dobozban kezdik a játékot, akkor ők a hunyók, ha viszont a nyitottban, akkor ők bújnak el.
Még úgynevezett örömugrándozásokat is produkáltak, amivel kifejezték boldogságukat. Sőt, olyan is előfordult, hogy a játékot direkt elhúzták oly módon, hogy miután megtalálták őket, még egyszer elbújtak.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
A felfedezés nem csak szuper cuki, de az emlősök viselkedéstanulmányozásában is nagy előrelépést jelent, nem beszélve a játék evolúciós szerepének vizsgálatáról. A játszásnak köztudottan rendkívül fontos szerepe van az evolúciós fejlődésben, és a patkányok ideális modellt biztosítanak eme viselkedés további elemzésére.
Undorodsz a patkányoktól? 8 kép, ami után megváltozik a véleményed
A patkányok nem csak járványügyi kockázatukról lehetnének híresek. A rettegett rágcsálók ugyanis nagyon okosak, kíváncsiak és játékosak, tenyésztett változatuk pedig méltán vált népszerű házi kedvenccé.
(Képek forrása: Getty Images Hungary)