Annyi vizet fogyasztott a pár, amennyit Fokvárosban használnak a családok: kipróbálták, milyen így az élet
Fokvárosban napi szinten igen kevés vizet használnak, és úgy tűnik, nem lehetetlen spórolni a vízfogyasztáson épp úgy, ahogy ők teszik.
Lengyelországban évek óta problémát jelent a víz- és csapadékhiány, egyre több folyójuk került a kiszáradás szélére, több kutatás szerint is a jövőben komoly krízist okozhat a jelenség, és nem csak náluk.
Magyarország a felszín alatti vízraktárai miatt kevésbé veszélyeztetett, bár hazánkban is számítani és készülni kell arra, hogy az aszály minket sem fog elkerülni.
A vízfogyasztás visszaszorítása
A szomszédunknál eszkalálódó probléma hatására egy házaspár, Michał és Agata úgy döntöttek, kipróbálják, milyen az élet, ha egy hétig úgy élnek, mint az afrikai Fokváros lakói. Az igen száraz területen a vízhiány miatt a családok napi 50 liter vizet tudnak felhasználni.
A kísérlet elején Michał és Agata kiszámolták napi vízfogyasztásukat, amibe a fürdést, a WC-öblítést, a mosogatást, a mosást, az ivást és a főzést is belekalkulálták. Még számukra is meglepő volt az eredményük, miszerint átlagosan naponta 200 liter vizet használtak, amit a negyedére kellett csökkenteniük a kísérletük alatt.
A zuhanyzáskor használt vizet összegyűjtöttek vödörbe, ezzel öblítették a WC-jüket, és igyekeztek redukálni a mosogatások és mosások számát. A mosásnál kihasználták a gép kapacitását, hogy ne kelljen sokszor bekapcsolniuk, illetve a kevésbé koszolódó ruhaneműket többször is viselték. Mosogatásnál egy lavórba kimért vizet használtak, hogy be tudják tartani az 50 literes határértéket.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Sikeresen végrehajtották kísérletüket, de szerintük a vízfogyasztás csökkentése a háztartásokban önmagában nem elegendő ahhoz, hogy a Lengyelországban kialakulófélben lévő vízhiány problémáját megoldják. A vállalatoknak és a nagyobb cégeknek is több figyelmet kellene fordítaniuk az alternatív vízforrásokra, például az esővíz tárolására és felhasználására.
8 állat, ami 10 éven belül eltűnik a Földről
Természetesen vannak olyan állatok, melyek túlélnek bármilyen apokalipszist, képesek alkalmazkodni a változásokhoz, de más, érzékenyebb fajok már most a kihalás szélén állnak.
8 állat, ami 10 éven belül eltűnik a Földről: még visszafordítható lenne a sorsuk
Nézegess képeket!
Elolvasom(Képek forrása: Getty Images Hungary)
OLVASD EL EZT IS!
- környezetvédelem
- mosószer
Bőrbarát házi ökomosószer gyorsan, olcsón: 70 forintból megvan literje
- globális felmelegedés
- környezetvédelem