Leállások jönnek az egyik legnagyobb banknál a következő napokban: sok magyart érinthet
Fontos bejelentést tett a bank!
Bankszünnapokat jelentett be az OTP Bank júliusra. Az érintett napokon a pénzintézet egyes szolgáltatásai nem lesznek elérhetők.
OTP-leállások júliusban
Több leállásra is figyelmezteti az OTP Bank az ügyfeleit egy honlapján megosztott közleményben.

Eszerint július 14-én vasárnap 21:30-tól 23:30-ig nem lesz elérhető az online számlanyitás és szerződéskötés, valamint azok a digitális szolgáltatások, amelyek elkészült dokumentumot vagy kivonatot jelenítenek meg.
Július 21-én, vasárnap szintén leállások jönnek hajnali 1 órától 3 óráig. Ekkor szintén fejlesztési okokból nem lesznek elérhetők az OTP Bank telefonos ügyfélszolgálatán, az internetbankon és mobilbankon a csoportos beszedéssel és állandó megbízással kapcsolatos információk.
A bennünk élő nők - Hol az egyensúly a megfelelés és az önazonosság között?
A 21. századi nő minden szerepben helyt áll: dolgozik, édesanya, társ, barát, gondoskodó, és közben próbál önmaga is maradni. Hogyan lehet lavírozni a rohanó mindennapok, a teljesítménykényszer és a saját lelki békénk között? Hogyan találjuk meg az egyensúlyt szerepeink között? Erős Antónia és Pokorny Lia beszélgetnek június 1-jén a MOMkultban arról, mit jelent ma nőnek lenni: hogyan lehet egyszerre helyt állni a munka, a család és a saját vágyak világában, miközben megőrizzük önmagunkat, belső erőnket és harmóniánkat.
Promóció
Hétvégi időjárás: kegyetlen, ami ezekben a vármegyékben jön, kiadták a legmagasabb riasztást
Így alakul a hét második felének időjárása.
ElolvasomKépek: Getty Images Hungary
OLVASD EL EZT IS!
- veszélyes
- emberi test
Elfojtott egy tüsszentést, majdnem belehalt: az ijesztő eset bárkivel megtörténhet
- támogatás
- elektromos autó















