140 évig is élhet az ember: a tudósok szerint ez a módszer lehet a kulcsa
Egereknél és majmoknál már sikerrel járt a kísérlet.
Az izraeli Bar Ilan Egyetem tudósai szerint 140 évre is kitolható az emberélet hossza, ha sikerül lassítani az öregedés folyamatát - jelentette a Háárec című újság. Eddig a bizonyítottan legmagasabb korú ember egy 122 évet élt francia nő volt, aki 1875-ben született, és 1997-ben halt meg.
Tavaly egy amerikai kutatócsoport 115 évben maximalizálta az ember élettartamát, de az izraeli tudósok szerint az öregedés folyamatának késleltetésével ez az idő meghosszabbítható.
Az öregedéshez köthető betegség a fő halálok
Hajim Kohen professzor a Bar Ilan Egyetemen lévő laboratóriumában a korosodás molekuláris mechanizmusát kutatja, és a The Journals of Gerontology című öregedéstani szaklapban közzétett tanulmányában azt írta, hogy száznegyven évet is élhetnek az emberek. "Az elmúlt hatvan évben a várható életkor átlaga 72%-kal emelkedett, de a maximális életkor mindössze 8%-kal nőtt. A múltban az emberek 70%-a fertőzésekben halt meg, ma 70%-uk az öregséghez köthető betegségben" - nyilatkozta Kohen a Háárecnek.
A csecsemőhalandóság óriási csökkenése, az antibiotikumok felfedezése, az oltások bevezetése, a higiénia fejlődése a várható élettartam látványos növekedését okozta, ám közben az utóbbi két évtizedben szinte egyáltalán nem nőtt a maximális életkor. Ez szerinte annak a számlájára írható, hogy noha a betegségek orvosi kezelése jelentősen fejlődött, nem foglalkoztak az öregedés biológiai folyamataival.
Majmokon már működik
Kohen csoportjával összegyűjtötte és elemezte az utóbbi két évtized ilyen témájú kutatásait és megállapította, hogy sikerült késleltetni már gombák, baktériumok, egerek, patkányok, sőt, még majmok idősödését is. Azzal érvelt, hogy ha ezeket a kezeléseket kiterjesztik az emberre, a várható élettartam akár 30%-kal is növekedhet.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
"Az öregedés természetes biológiai folyamat, melynek alapvető jellemzője az életfunkciók romlása. Bár az öregedési folyamat eltérő a különböző szervezetekben, nagyon hasonló mechanizmusokon alapul. Reméljük, hogy gyógyszerekkel a folyamat lassítható, és az élettartam meghosszabbítható, a cél nemcsak az, hogy tovább, hanem az is, hogy egészségben éljen az ember" - tette hozzá.
OLVASD EL EZT IS!
- magyarország
- halál
5 évvel rövidebb ideig élnek a magyarok az egészségügy helyzete miatt
- magyarország
- statisztika