2 év börtönt is kaphatsz, ha ilyet osztasz meg: a legtöbben nem tudják, hogy illegális
Különleges személyes adattal visszaélést követsz el?
Mélyen megrázta Olaszországot annak a 31 éves nápolyi nőnek az öngyilkossága, aki a róla készült, felnőtt tartalmú felvételek nyilvánosságra kerülése után köznevetség tárgyává és internetes mémek célpontjává vált. A nő 2015 tavaszán néhány ismerősének küldte el a videókat, amelyek azonban az interneten kötöttek ki, és a számos megosztásnak köszönhetően rövid időn belül rendkívül népszerűvé váltak.
A nő pert is indított a sértő tartalmakat közzétevő internetes szolgáltatók ellen. A nápolyi bíróság ideiglenes intézkedéssel kötelezte a beperelt cégek egy részét, hogy azonnal távolítsák el a nőt felismerhetően ábrázoló fényképeket és videókat, valamint a rá név szerint utaló bejegyzéseket.
Ezzel párhuzamosan a bíróság azonban elutasította a nő felejtéshez való jogára való hivatkozását, mert úgy látta, hogy a kifogásolt adatok nyilvánosságra kerülése óta nem telt még el annyi idő, ami az információkat megfosztotta volna hírértéküktől. Az eset kapcsán Novák Zoltán, a Taylor Wessing nemzetközi ügyvédi iroda ügyvédje utánajárt, milyen jogi lépéseket tehetne valaki hasonló esetben Magyarországon.
Kérhető a videó eltávolítása
Az eredeti videók engedély nélküli megosztása polgári jogi szempontból a képmáshoz és hangfelvételhez való jog megsértésének minősülne. Ennek alapján a videók eltávolítását és sérelemdíjat lehetne követelni, méghozzá nemcsak a felhasználóktól, hanem a közvetítő szolgáltatóktól, tehát például a videómegosztók üzemeltetőitől is.
A tudomásszerzéstől számított 30 napon belül rövid határidővel fel lehet szólítani a szolgáltatót vagy felhasználót, hogy távolítsa el a képet, videót. Amennyiben ez a felszólítás eredménytelen, akkor per indítható, melyben a bíróság - elméletileg - 16 napon belül végrehajtható ítéletet hoz. Külföldi székhelyű szolgáltatóknál azonban a per lefolyása lassabb, az ítélet végrehajthatósága pedig kétséges lenne.
Két év börtön járhat érte
Az eredeti videók terjesztése felvetné a különleges személyes adattal visszaélés bűncselekményének megvalósulását is. Ez már két évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő. A büntetőfeljelentés nem is annyira az elkövetők megbüntetése miatt lehetne hasznos, hanem azért, mert a büntetőeljárás keretében a bíróság elrendelhetné a videónak az internetes tárhelyekről történő ideiglenes eltávolítását.
Problémát itt is a külföldi székhelyű tárhelyszolgáltatók jelentenének. Ha ők figyelmen kívül hagynák a magyar bíróság döntését, és nem távolítanák el videót, úgy az továbbra is elérhető lenne. Ebben az esetben ugyanis a magyarországi internetszolgáltatók nem kötelezhetőek a videó elérésének megakadályozására. Erre csak kiemelten súlyos bűncselekmény esetén lenne lehetőség, amilyen például a gyermekpornográfia vagy a terrorcselekmény.
Erre a problémára részleges megoldást jelenthet, ha a sértett a videó eltávolíttatása híján az arra irányuló internetes forgalom csökkentésére koncentrálna. A forgalom jelentős részét ugyanis keresőmotorok generálják, márpedig az Európai Bíróság néhány évvel ezelőtt kimondta, hogy az EU-s adatvédelmi szabályok a keresőmotorokra is vonatkoznak.
A döntés szerint a keresőmotor üzemeltetője kötelezhető egy adott név alapján történő kereséskor megjelenő bizonyos találatok törlésére, ha a tartalom, melyre a keresési találat mutat, nem felel meg az adatvédelmi szabályoknak. A sértett így elérhetné, hogy internetes kereséssel ne lehessen megtalálni a videót azokon a tárhelyeken sem, melyekről nem sikerült eltávolíttatnia azt.

Érzelmek logikája - Hogyan vannak jelen az érzelmek a logikus gondolkodásban?
A Femina Klub novemberi vendége Dr. Mérő László matematikus, pszichológus lesz, akivel Szily Nóra, az estek háziasszonya az érzelmek és az elme bonyolult viszonyáról beszélget. Körbejárjuk, mit jelent valójában az érzelmi intelligencia, megismerjük az érzelmek szerkezetét, és hogyan alkalmazhatjuk a felismeréseinket mindennapi problémáink megoldásában is.
Pontos részletek az estről itt olvashatók: femina.hu/feminaklub
Jegyek kizárólag online érhetőek el, korlátozott számban.
Időpont: 2023. november 6. 18 óra
Helyszín: Thália Színház
Promóció
A mémek ellen keveset lehet tenni
Nehezebb az eredeti videó kapcsán született mémek esete. Ezek alapesetben nem valósítanának meg olyan bűncselekményt, mellyel kapcsolatban a tartalom ideiglenes eltávolítását lehetne kérni. Ha céljuk véleménynyilvánítás lenne, kifejezésmódjuk pedig nem lenne indokolatlanul bántó, a szolgáltatók személyiségi jogi alapon sem feltétlenül lennének kötelezhetőek a mémeknek vagy akár a rájuk mutató keresési találatoknak a törlésére. Az ellenük való fellépést emellett gyakorlati nehézségek is akadályoznák.
- Az internet felhasználásával elkövetett jogsértő cselekmények a gyors terjedés miatt komoly személyes károkat tudnak okozni. A mostani esetet megelőzően Hollandiában és az Egyesült Királyságban is történtek hasonló tragédiák, amelyek talán megelőzhetőek lettek volna gyors és hatékony jogérvényesítés esetén - mutat rá a Taylor Wessing nemzetközi ügyvédi iroda jogásza.
OLVASD EL EZT IS!
- tanulás
- iskola
9 dolog, amihez jogod van a suliban
- temetés
- hajléktalanok
Nincs közöd hozzá, mire költi a pénzedet a kormány
- románia
- elbocsátás