Emberek halnak meg miatta, de továbbra sem tudni, mennyi önkényes útzár van
Az önkényes útzárak tragédiákat is okoztak már.
"Akadály zárta el a mentő útját, meghalt a beteg", "Útzár miatt késett a mentő, meghalt a beteg" - ezekkel a címekkel találkozhattak az internetezők az elmúlt fél évben. Sőt, az Index.hu cikke szerint még a tűzoltóknak is akadt nehézsége betontorlaszokkal mentés közben.
De ki zárhat le utakat Magyarországon legálisan, és mennyire gyakori az önkényes torlaszállítás?
Három év börtön is járhat a lezárásért, de senki nem tudja, hány eset fordul elő
"A Büntető Törvénykönyvről szóló 2012. évi C. törvény 232. § (1) bekezdése értelmében aki közlekedési útvonal, jármű, üzemi berendezés vagy ezek tartozéka megrongálásával vagy megsemmisítésével, akadály létesítésével, közlekedési jelzés eltávolításával vagy megváltoztatásával, megtévesztő jelzéssel, közlekedő jármű vezetője ellen erőszak vagy fenyegetés alkalmazásával vagy más hasonló módon más vagy mások életét vagy testi épségét veszélyezteti, bűntett miatt három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő" - írta lapunknak küldött válaszában az Országos Rendőr-főkapitányság.
Hiába a vasszigor, az utóbbi időben több olyan eset is országosan ismertté vált, amikor önkényesen lezárt útszakaszok okoztak kisebb-nagyobb problémát. Hogy pontosan mennyire gyakori, hogy engedély nélkül zárnak le közterületet, nem tudtuk meg, mivel a rendőrség, illetve a közútkezelő is úgy tájékoztatta a Feminát, hogy erről nyilvántartást nem vezet.
A Magyar Közúttól annyit megtudtunk, hogy statisztikát azért nem vezetnek jogszerűtlen lezárásokról, mert szerintük az szinte egyáltalán nem jellemző.
Halálos áldozatokat követelt az önkényes úttorlasz
Bár Kisdy Máté, a katasztrófavédelem szóvivője telefonon lapunknak elmondta, az Index információival ellentétben nem akadályozták a március 13-i budapesti raktártűz oltását a kihelyezett betonelemek, találni eseteket a közelmúltból, amikor komoly következménye volt egy-egy lezárásnak.
Januárban a Wekerle-telepen halt meg egy nő a Blikk szerint azért, mert az önkormányzat által kihelyezett ládák miatt a mentő csak kerülővel ért ki a helyszínre. Tavaly ősszel egy teniszpályán történt tragédia, ahol egy férfi sportolás közben lett rosszul, és mivel egy állítólagos telekvita miatt a szomszédos lakópark üzemeltetője betontorlaszt emelt az egyik útszakaszon, a mentő nem érte el időben a bajba jutott embert.
Szintén országosan ismertté vált az az eset, amikor 2013-ben Hende Csaba honvédelmi miniszter autója karambolozott amatőr autóversenyzőkkel, akik egy útszakaszt engedély nélkül zártak le. Az elkövető tavaly ősszel 200 ezer forintos büntetést és 10 hónapos forgalomtól való eltiltást kapott büntetésként.
A parkolóba kitett kisszék is szabálytalan
Legálisan közúton bármiféle akadályt, lezárást csak a rendőrség, a NAV és a közútkezelő helyezhet ki. Utóbbit kell felkérni akkor is, ha rendezvény vagy valamilyen munkálatok – szennyvízcsatorna korszerűsítés, villamos hálózat karbantartás – miatt kell lezárni egy útszakaszt. Minden más eset illegális, és mint látható fentebb, a törvény is szigorúan bünteti.
Vásárolj Femina Klub bérletet!
Vásárolj bérletet, és vegyél részt a 2025-ös év különleges előadásain, ahol izgalmas témákról hallhatsz elismert szakértőktől és közéleti személyiségektől.
- Knapek Éva, aki a társfüggőségről és a mérgező kapcsolatokból való szabadulásról beszél. 2025.01.07.
- Kajdi Csaba, aki humorral és őszinteséggel osztja meg tapasztalatait nőkről és élettapasztalatairól "Anyámtól a modellekig" témában. 2025.02.19.
- Steigervald Krisztián, aki a generációk közötti kommunikáció kihívásait tárgyalja "Boomerek és Zoomerek" című előadásában. 2025.04.09.
További részletek: feminaklub.hu/
Helyszín: MOM Kulturális Központ
Promóció
Ha valaki mégis hasonló esettel találkozik a jövőben, érdemes feljelentést tenni. "Aki a gyanú szerint önkényes útlezárással találkozik, bejelentést tehet a rendőrség, a közterület-felügyelet, a közút kezelője, illetve egyéb illetékes hatóság részére - például önkormányzat, magánút esetén a terület tulajdonosa részére" - tudtuk meg az ORFK-tól.
Nem csak a hatalmas kaspók és betonelemek kihelyezése szabálytalan. A fővárosban gyakran találkozni parkolóhelyekre kitett székekkel, kertvárosokban nagyobb kövekkel, amikkel - feltehetően a lakók - a helyet szeretnék fenntartani. Egy bejelentésre a hatóság ezeket is eltávolítja, hiszen kapuk, garázsbejárók elé eleve tilos parkolni, ahogy a hivatalosan fenntartott parkolóhelyekre is.
Fotó: első kép - MTI/Marjai János; mobilon megjelenő - Facebook.com/Országos Mentőszolgálat.
Ebben a cikkben nem tartjuk etikusnak reklámok elhelyezését. Részletes tájékoztatást az Indamedia Csoport márkabiztonsági nyilatkozatában talál.
OLVASD EL EZT IS!
- budapest
- felújítás
Így robbantották szét a budapesti teret: lenyűgöző fotópárok
- budapest
- rendőrség
Itt a lista: a legveszélyesebb és a legbiztonságosabb kerületek
- belföld
- robbanás