Már az év első felében elérhető lesz a vakcina, ami az omikron ellen is hatékony: az ötödik járványhullámhoz értünk
A gyártók már elkezdték az mRNS-technológiára épülő vakcinák fejlesztését.

omikron-oltás2
Ez is érdekelhet
beauty and style
Top olvasott cikkek

Már az év első felében elérhető lesz az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) omikron nevű változatára szabott oltóanyag a vakcinákért felelős német szövetségi szakhatóság, a Paul Ehrlich Intézet (PEI) szerint.

A hatóság vezetője, Klaus Cichutek egy hétfői interjúban elmondta, hogy a világhírű magyar kutató, Karikó Katalin vezetésével kidolgozott, úgynevezett hírvivő RNS (mRNS) technológiára épülő oltóanyagokkal foglalkozó gyártók már elkezdték az omikronhoz igazított vakcinák fejlesztését, és ezzel a munkával párhuzamosan elindult az új készítmények engedélyeztetési eljárása is.

Néhány hónap, és már lehet oltani az új vakcinával

Az év első felében, legkésőbb júniusban az egész folyamat lezárul, és nemcsak az új készítmény és a forgalmazási engedély lesz meg, hanem az oltási kampányhoz kellő mennyiség is - mondta az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő Európai Gyógyszerügynökséggel (EMA) együttműködő német hatóság vezetője a ZDF országos köztelevíziónak.

omikron-variáns1
Fotó: Thomas Faull / Getty Images Hungary

Ugyanakkor az még nem teljesen biztos, hogy pontosan milyen tulajdonságokkal rendelkezik majd az új oltóanyag - jelezte a PEI vezetője. Mint mondta, "van még egy kis vita" arról, hogy egyszerűen hozzáigazítsák a vakcinát az omikronhoz, vagy kifejlesszenek egy olyan készítményt, amely nem csak ezzel a vírusváltozattal szemben hatékony, hanem szélesebb körben.

A cikk az ajánló után folytatódik

Klaus Cichutek hangsúlyozta, hogy a világjárvány megállításához egyszerre több intézkedésre, a védekezést szolgáló eszközök kombinációjára van szükség. Bár "reményt ad", hogy az emlékeztető oltások jelentősen erősítik a védelmet az omikron-változattal szemben, továbbra is szükséges például a maszkviselés és a higiéniai szabályok betartása. A járvány elleni küzdelem "többrétegű", vagyis az oltás a védekezési szabályok betartásával együtt vezethet eredményre - mondta a PEI elnöke.

Milyen tünetek jelzik, ha elkaptad az omikron-variánst?

Már a koronavírus-járvány ötödik hullámában vagyunk Merkely Béla szerint.

(Képek forrása: Getty Images Hungary)

Ezt is szeretjük